3p
10 és 20 bázispontos várakozás is volt a piacon, végül köztes megoldást választott a monetáris tanács. Tovább is vághatják még, bár van kockázat; a forint gyengülése megállt a bejelentés után.

Tizenöt bázisponttal 2,85 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa keddi ülésén. 1990 óta még nem fordult elő, hogy 15 bázisponttal változott volna a ráta.

 

A forint a döntés közlése után kissé erősödött.

 

Friss árfolyamok >>

Csak egy kicsit fogták vissza magukat

A jegybank az idei évet a kamatcsökkentések folytatásával kezdte, azonban a várakozásoknak megfelelően fékezte az enyhítés ütemét, és csak 15 bázisponttal vágta az alapkamatot - írja gyors kommentárjában Bebesy Dániel portfóliómenedzser (Budapest Alapkezelő). A decemberi ülést követően az MNB már utalt arra, hogy a csökkentés ütemének mérséklése indokolttá válhat, és úgy tűnik, a kevésbé támogató globális környezet és a hazai deviza gyengülése átbillentette az egyensúlyt a Tanácson belül, többségbe kerültek a nagyobb óvatosságot pártolók.

A 15 bázispont azonban csak minimális eltérés a 20 bázisponthoz képest, ami jelzi, hogy az MNB helyzetértékelése lényegében nem változott - véli a szakember.

Tovább is vághatják

A kedvezőbb hazai inflációs folyamatok mellett ugyanis a globális tőkepiacokon egyértelműen látszik, hogy tovább folytatódik a feltörekvő piaci országok gyenge szereplése. Gyengülnek a devizák, az állampapírok, és  tőkekiáramlás  is folytatódott a feltörekvő piaci kötvény alapokból. Magyarországon a forint is gyengüléssel kezdte az évet, megközelítve a 2013 második felében látott gyenge csúcsértékeket. A magyar állampapírok ugyan tovább tudtak erősödni, a hozamok csökkentek, azonban a hozamgörbe egyre meredekebbé válik, ami azt jelenti, hogy hosszabb távon nincs meggyőződve a piac az alacsony kamatok tartósságáról.

A hozamcsökkenés következménye, hogy a forint hozamfelára rendkívüli módon beszűkült mind a régiós, mind a fejlett piaci devizákkal szemben, és ez a forint sérülékenységét fokozza. A forint más feltörekvő piaci devizákhoz képest ugyanakkor eddig meglehetősen stabil maradt, a befektetőek egyelőre figyelmen kívül hagyják a paksi beruházáshoz kapcsolódó államadósság-növekedést, és azokat a jegybanki kommenteket, amelyek szerint a jegybanki kamatpolitikát nem befolyásolja érdemben a Fed monetáris politikájának változása. Lényegesebb forintgyengülés hiányában az elkövetkező hónapokban kisebb lépésközökkel tovább haladhat az MNB - írja Bebesy Dániel.

Viharfelhők gyűlnek felettünk

A magyar országkockázati felár (CDS) több éves mélypontja (231 bázispont) miatt hátra is dőlhetnénk, de ha megnézzük a bontását, akkor láthatjuk, hogy nagyjából 2/3 részben a javuló külpiaci folyamatoknak tudható be, és csak 1/3 részben a hazai eseményeknek - írja az Equilor,

A folyamatos kamatcsökkentés a hozamfelár nyújtotta előnyöket fokozatosan eltünteti. A választások közeledtével előtérbe kerülő devizahiteles kérdés, az államadósság szintjével kapcsolatos aggodalmak, valamint a jövőben várható gyorsuló infláció miatt könnyen megfordulhat az eddigiekben látott tendencia,

Az Equilor szakemberei szerint a következő kamatdöntő ülések alkalmával egészen 2,5%-ig folytatódhat a vágási ciklus, amennyiben a külpiaci folyamatokban nem következik be éles negatív fordulat. A 3X6-os FRA mutató (2,7%) alapján a piac is további csökkentésre rendezkedett be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG