3p
Szeptemberben a fogyasztói árak 1,4%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak - már látszik az adaton a trafikosok árrésének emelése. 13 százalékkal drágább lett a bankolás.

Elemzők az 1 százalékos éves inflációt sem tartották kizártnak, a további hatósági közműdíjcsökkentések a következő hónapokban 1 százalék alatti éves ütemet is eredményezhetnek. A londoni elemzői konszenzus 1-1,3 százalék volt.

Augusztusban a vártnál alacsonyabb, 1,3 százalékos volt az éves infláció.

A trafikosok árrése is húzza az árakat

1 hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,5%-kal növekedtek. Ezen belül az élelmiszerek ára 0,4%-kal csökkent, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek - burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 5,3%-os árcsökkenésének következménye.

Szintén mérséklődött a liszt (3,8%), a száraztészta (2,1%) és a cukor (1,4%) ára. Drágult a sertéshús (2,7%), a párizsi, kolbász (2,4%), a baromfihús (1,2%), valamint a tej (1,0%). Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek ára átlagosan 0,2%-kal nőtt.

Alaposan áthárították

A KSH statisztikusa, Minary Borbála a Reutersnek elmondta: egy év alatt 13,7 százalékkal emelkedett a pénzügyi szolgáltatások díja, ami 0,1 százalékkal dobra meg az inflációt.

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk (3,1%) drágultak, a dohányáruk esetében megemelt árrés következtében. A szezonváltás miatt, a ruházkodási cikkek körében szintén átlag feletti volt az áremelkedés (1,5%). Az egyéb cikkek is átlag felett drágultak (0,6%), ide tartoznak: lakás-, háztartás- és testápolási cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek. Ezen belül a járműüzemanyagokért 1,5%-kal kellett többet fizetni.

Kisebb mértékű áremelkedés volt megfigyelhető a tartós fogyasztási cikkek (0,3%) és a szolgáltatások (0,2%) esetében. A háztartási energia ára alig nőtt az előző hónaphoz képest (0,1%).

Átlag felett drágultak az élelmiszerek

12 hónap alatt, 2012. szeptemberhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 1,7%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a sajt (8,6%), a tej (5,7%) és a sertéshús (5,6%) ára. Árcsökkenés következett be többek között a tojás (13,2%), a cukor (9,1%), a liszt (7,0%), valamint a csokoládé, kakaó (5,0%) esetében.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,9%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is. A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (3,3%), ezen belül a víz-, a csatorna- és a szemétszállítás díja átlagosan mintegy 10%-kal csökkent, mialatt a helyi tömegközlekedés 4,9%-kal került többe.

Az egyéb cikkek ára átlagosan nem változott, ezen belül a járműüzemanyagok ára 2,9%-kal csökkent. A ruházkodási cikkekért átlagosan 0,3, a tartós fogyasztási cikkekért 1,7%-kal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia esetében is árcsökkenés (8,1%) volt megfigyelhető. Ez utóbbin belül a vezetékes gázért és az elektromos energiáért egyaránt 10%-kal kellett kevesebbet fizetni 2012. augusztushoz képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG