5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A bicskei befogadóállomásról indult menekültek már az M1-esen járnak, a Keleti közben újból megtelt majd kiürült, Pesten is gyalogolnak. Hegyeshalomnál nagy tumultus van, járműveket fordítanak vissza, Sopron vagy Rajka felé érdemes kerülni. Kövesse velünk a menekültválságot!
Hegyeshalom, menekültek (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Szombaton délben ismét gyalog indult útnak a Keleti pályaudvartól nyugat felé mintegy 300-500 migráns - közölte több internetes portál helyszíni tudósítója. Az Origo arról ír, hogy a 300 bevándorlóból álló csoport egy része az úttesten, másik részük a járdán halad a Rákóczi Úton az Astoriánál. Az Index ezzel egy időben 500 fősre becsüli a gyaloglókat és azt valószínűsíti, hogy ők a debreceni befogadó állomásról érkeztek, majd röviddel ezelőtt elküldhették őket a Keleti pályaudvartól. A beszámolók szerint a vonulás egyelőre nem akadályozza az autós forgalmat.

Zajlanak az egyeztetések a magyar és az osztrák kormány között arról, hogy Ausztria miért zárta le lényegében a hegyeshalmi határátlépési pontot - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szerinte az osztrák-magyar határon szolgálatot teljesítő burgenlandi rendőrség, "miután a szövetségi kormánytól nem kap világos utasítást", nem tudja, mit csináljon, ezért zárva tartja a határt, ami 10-30 kilométeres dugóhoz vezet ott. "A bevándorlók nem zavarják a közúti közlekedést, Ausztria mégis lezár" - fogalmazott.

Visszafordítanak Hegyeshalomnál

Visszafordítják a feltorlódott járműveket az M1-es autópályán Hegyeshalomnál - tapasztalta az MTI helyszínen lévő tudósítója. A rendőrség a honlapján azt közölte, hogy a hegyeshalmi határátlépési pontnál 11 kilométeres a forgalmi torlódás. A személyautók vezetői kizárólag a 172-es kilométerszelvénynél, a határátlépési pontnál megfordulhatnak.

Az autósok Rajkán keresztül Pozsony irányába, illetve a 85-ös számú főúton, Sopronon keresztül léphetik át a határt. Az autópálya Bécs felé vezető oldalát a határátkelő előtt hajnalban zárta le az osztrák hatóság a gyalogosan érkező menekültek miatt, azután alakult ki a mintegy 11 kilométeres dugó az autópályán a határ előtt.

Gyalog mennek a határig

A feltorlódott sorban mintegy 35-40, migránsokat szállító busz is várakozik. Az MTI helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy több migráns is leszállt a határ előtti dugóban veszteglő buszokról, és gyalog érte el az osztrák határt.

Megint fogalt a leállósáv az M1-esen

A bicskei befogadó állomásról mintegy 250 menekült indult el Ausztria felé szombat délelőtt, az M1-es autópálya leállósávjában gyalogolnak - jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről. Tájékoztatásuk szerint mintegy 200-250 ember hagyta el a bicskei befogadó állomást, akik ösvényeken át az M1-es autópályára értek, jelenleg is ott, a leállósávban gyalogolnak a határ felé.

Nem csak férfiak, nők és gyerekek is vannak a menetben. A közlekedést nem állították le, az emberek az autók mellett haladnak.  Kérdésére elmondták, Németországba szeretnének eljutni, de a rövid távú céljuk Ausztria fővárosa, Bécs. Tíz rendőrautó érkezett a helyszínre, hogy biztosítsák a menekültek útját.

Ismét van nemzetközi vonat

Elindult az első nemzetközi vonat a Keleti pályaudvarról szombat délelőtt, nem sokkal 10 óra előtt, 22 perc késéssel - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t. A Hungária Eurocity Pozsonyon és Prágán keresztül Berlinbe közlekedik. Arról nincs információja, hogy migránsok is felszálltak-e a szerelvényre - tette hozzá.

A nemzetközi forgalmat a társvasutakkal egyeztetve folyamatosan állítják helyre. A következő nemzetközi szerelvény menetrend szerint 11 óra 25 perckor indul Pozsonyon át Prágába, és várhatóan délután 1 óra után már közlekednek a vonatok Ausztriába és Németország felé is - mondta a sajtóügyeletes.

A MÁV csütörtök reggeltől nem indított közvetlen vonatjáratot Nyugat-Európába Budapestről. A vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága miatt döntött így, a nemzetközi jegyeket pedig a menetrend szerinti belföldi járatokon fogadták el.

Sajtótájékoztató lesz

Szombatra virradó éjjel - részben a Keleti pályaudvar elől is - mintegy 4500 migránst szállítottak el az osztrák határhoz buszokkal.

Az ORFK és a Bevándorlási Hivatal sajtótájékoztatót tart ma 13.00 órakor a menekülthelyzetről (saját megfogalmazásukban: az illegális bevándorlásról).

Óriási tömegek a Keletiben

Folyamatosan, több százas nagyságrendben érkeznek a migránsok a pályaudvarra, ahogy előre is várható is volt, arra várnak, hogy elszállítsák őket Ausztriába.

Menekültek a tranzitzónában. Fotó: Privátbankár

Leszálltak a buszokról

Egyre több menekült dönt úgy, hogy átgyalogol a határon, miután óriási dugó alakult ki a hegyeshalomi átkelőnél. A torlódásban körülbelül 30-40 olyan busz van, ami éjszaka indult el a Keletiből.

Nem indul több, az illegális bevándorlókat az osztrák határra szállító autóbusz a Keleti pályaudvarról - mondta az MTI-nek Kovács Zoltán kormányszóvivő szombat reggel Hegyeshalmon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG