2p
Reális veszélyt jelent, hogy az Iszlám Állam (IÁ) emberéleteket követelő informatikai terrorcselekményt hajtson végre.

Krasznay Csabát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusát az M1-en azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a terroristák tevékenységét figyelő Flashpoint biztonságelemző vállalat április végén közzétett jelentése szerint az IÁ egyesítette hackercsoportjait, amiből arra következtettek, hogy a terroristák ezután komolyabb hackertámadásokat is terveznek kormányzatok és vállalatok ellen.

A szakértő elmondta: a szakma már régóta számol annak veszélyével, hogy egy pontosan kivitelezett, például egy erőmű, egy gát vagy a repülésirányítás elleni informatikai támadás halálos következményekkel járhat.

A kockázat tehát ismert, a magyar és az európai szabályozók pedig igyekeznek olyan jogi környezetet teremteni, amelyben a létfontosságú rendszerelemek, a kritikus infrastruktúrák üzemeltetőit kötelezik információbiztonsági védelem kiépítésére.

Olyan, mint a drogkereskedelem

"Egyre felkészültebbek vagyunk, de lenne hová fejlődni" - összegzett Krasznay Csaba, hozzáfűzve: főként annak fényében, hogy manapság nincs olyan szakma vagy ágazat, amely ne használná az informatikát, és a nemzetközi hackertámadás bevételei a drogkereskedeleméhez mérhetők.

Úgy tudják, egyelőre a terrorszervezetek nem rendelkeznek sem a megfelelő anyagi háttérrel, sem a kellő információval ahhoz, hogy ezekbe a létfontosságú rendszerekbe be tudjanak hatolni. Viszont azt is tudják, hogy egyes orosz szervezett bűnözői csoportok képesek bejutni ilyen rendszerekbe, és a brüsszeli események óta ismert, hogy a terrorizmus és a szervezett bűnözés sokszor összeér - mondta.

Közölte, egyelőre nem tudunk arról, hogy történt volna ilyen terrortámadás Európában.

A turistákra vadásznak a terroristák - kiadták a figyelmeztetést

Az amerikai nagykövetség figyelmeztette a Törökországban tartózkodó állampolgárait, hogy kerüljék el a turistalátványosságokat. Részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG