3p
Kopint-Tárki úgy számol, a GDP az idén 3,2 százalékkal, jövőre pedig 2,2 százalékkal növekedhet.

A Konjunktúrakutató Intézet publikált előrejelzése szerint a gazdaság húzóerejét 2015-ben a magánfogyasztás veheti át, a bruttó keresetek 3,5 százalék körüli emelkedéséből és a foglalkoztatás enyhe növekedéséből eredően. A Kopint-Tárki a háztartások fogyasztásának a GDP növekedésével közel azonos, 3-3,5 százalékos növekedését jelzi előre.

Nagyon nőttek a bérek, mégsem vásárolunk?

A kutatóintézet az idén nulla körüli éves átlagos inflációra számít, decemberre azonban az éves áremelkedés mértéke meghaladhatja a 2 százalékot, 2016-ban pedig 2,3 százalékra gyorsulhat az infláció. A jegybanki alapkamat várhatóan 1,5 százalékig csökken az előrejelzés szerint.

Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója a kutatóintézet legfrissebb konjunktúrajelentését bemutató sajtótájékoztatón kifejtette, hogy tavaly a reálkereset rendkívüli mértékben, 8 százalékkal nőtt, ennek ellenére a háztartások fogyasztási kiadásai csupán 1,7 százalékkal bővültek. A lakosság még mindig a megtakarításokra, illetve a devizahitelek visszafizetésére koncentrált. Véleménye szerint az idén ebben változás várható, amit a kiskereskedelmi forgalom bővülése mellett alátámaszt az is, hogy az év elején is nőttek a nominális keresetek, és az idén további elkölthető forrást jelent a lakosság számára a banki elszámolásból várható mintegy 100 milliárd forint.

És akkor jöttek a brókerbotrányok...

Ugyanakkor kockázati tényezőként említette, hogy ténylegesen bekövetkezik-e a várt fordulat a fogyasztásban. Hozzátette: nem lehet még látni, hogy a vasárnapi zárva tartás mennyire veti vissza a kiskereskedelem és főleg a vendéglátás forgalmának bővülését. A pénzügyi szektorban tapasztalt csődök és brókerbotrányok szintén megrendíthetik a bizalmat, a pénzügyi óvatosság pedig negatív hatással lehet a fogyasztásra is.

Tavaly elsősorban a beruházások húzták a növekedést, amiben az uniós források felhasználása jelentős szerepet játszott. Bár az idén ebben megtorpanás várható, az előző ciklus lezárása miatt még 2015-ben is lesznek jelentős állami beruházások, és az év második felében megindulhatnak az új ciklus beruházásai is - mondta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a magánberuházások is folytatódhatnak, az autóipar mellett az idén a vegyipar lesz ezen a téren a húzóerő.

Mi vár az iparra?

A Kopint-Tárki előrejelzése szerint az ipari termelés várhatóan 6,5 százalékkal bővül az idén, 2016-ban pedig 5 százalékos lehet a növekedése. Az építőipar stagnálása azonban az idén is folytatódhat, a lakásépítésben továbbra sem várható markáns javulás az alacsony lakáshitel kamatok ellenére. A kutatóintézet az ágazat kibocsátásának 2-3 százalékos növekedését valószínűsíti az idén.

A külkereskedelemben az idén is fennmaradhat a behozatal exportot meghaladó bővülése, a külkereskedelmi mérleg aktívuma pedig a tavalyival megegyezően alakulhat.

A keresetek emelkedése mellett a foglalkoztatottság is tovább nőhet, ám a tavalyinál mérsékeltebb ütemben. A Kopint-Tárki előrejelzése szerint a munkanélküliségi ráta a 2014-es 7,7 százalékról 7,2 százalékra süllyedhet az idén, 2016-ban pedig 7 százalék alá, 6,8 százalékra csökkenhet.

Mi lesz az államadóssággal?

Palócz Éva szólt arról is, hogy a bruttó államadósság tavaly a GDP 76,9 százalékára mérséklődött, a nettó államadósság viszont tovább emelkedett. A Kopint-Tárki az idén a bruttó adósság 76,5 százalékra, jövőre 76 százalékra csökkenését valószínűsíti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG