4p
Az első becsléshez képet még javított is 0,1 százalékot a KSH.

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2017 I. negyedévében 4,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások és az ipar járultak hozzá. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatokszerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 3,8, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt - közölte második becslését a Privátbankár.hu-val a Központi Statisztikai Hivatal.

Javítottak az adaton

2017 I. negyedévében az előző év azonos időszakához képest a GDP volumene 4,2 százalékkal nőtt. Az első becslésben közölt I. negyedévi adathoz viszonyítva a második becslés adata 0,1 százalékponttal magasabb. Az első becslés >>>>

Az ipar hozzáadott értéke 6,8, ezen belül a feldolgozóiparé 7,8 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóiparon belül a nagyobb súlyú területek mindegyike bővült. Az iparon belül a nem ipari jellegű tevékenységek teljesítményének növekedése meghaladta az ipari termelését.

Az építőipar teljesítménye 25 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább az egyéb építmények építése nőtt.

A mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,3 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,0 százalékkal nőtt. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 4,8 százalékkal emelkedett. A szállítás, raktározás teljesítménye 2 százalékkal növekedett. A film-, video-, televízióműsor-gyártás bővülése következtében az információ, kommunikáció területén a hozzáadott érték 4,9 százalékkal nagyobb lett.

A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke 6 százalékkal nőtt, ezen belül a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység növekedése jelentős. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 1,6 százalékkal emelkedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye lényegében stagnált (–0,1%). A hitelintézetek jutalékegyenlege javult, viszont a pénzügyi közvetítés közvetetten mért szolgáltatási díja csökkent.

A bruttó hazai termék 2017. I. negyedévi, 4,2 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 1,7, az ipar 1,6, az építőipar pedig 0,4 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, valamint a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység és adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység hozzájárulása (0,5–0,5 százalékpont) volt a legjelentősebb. A mezőgazdaság 0,2 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét.

A háztartások tényleges fogyasztása 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 3,5 százalékkal bővült. A háztartások fogyasztási kiadásán belül szinte minden kiadási csoportban volumennövekedést mértünk. A nagy súlyú kiadási csoportok közül a lakberendezés, lakásfelszerelés, a közlekedés, valamint az egyéb szolgáltatások esetében a volumen az átlagot meghaladóan emelkedett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 3,4 százalékkal nőtt.

A kormányzattól kapott természetbeni juttatások volumene 3, a közösségi fogyasztásé 6,2 százalékkal csökkent. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni juttatások volumene 5,3 százalékkal nőtt.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 1,2 százalékkal emelkedett.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás kiugró mértékben, 28 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának alacsony bázisát. Mind az építési beruházások volumene, mind a gép- és berendezésberuházásoké jelentősen emelkedett. A meghatározó területek (feldolgozóipar, ingatlanügyletek, valamint szállítás, raktározás) mindegyikében növekedett a beruházási teljesítmény.

A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 17 százalékkal nőtt.

A belföldi felhasználás az I. negyedévben összességében 4,1 százalékkal emelkedett - közölte a KSH.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG