2p
Borsos árat fizet majd London a kilépésért az Európai Bizottság elnöke szerint.

Az Európai Unióból történő  kilépés Nagy-Britannia számára nem jelent majd alacsonyabb költségeket, éppen ellenkezőleg, London borsos árat fog fizetni ezért - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke  a belga parlament keddi plenáris ülésén Brüsszelben.

Elhúzódó problémák

Juncker szerint nehezek lesznek és éveket vesznek majd igénybe a kilépési tárgyalások, amelyek során az Európai Uniónak és Nagy-Britanniának jövőbeli kapcsolatukat illetően közös nevezőre kell jutniuk. "A

Brexit olyan  válságot jelent, amely mindannyiunkat érint" - fogalmazott. Véleménye szerint a kilépésnek a legkevesebb ellenségeskedés mellett  kell megtörténnie, nem megfeledkezve arról, hogy a kontinens sokat köszönhet Nagy-Britanniának. Ugyanakkor nem szabad oktalannak sem lenni: akik a belső piac előnyeit élvezni szeretnék, tiszteletben kell tartaniuk az unió alapértékeit, köztük a szabad munkavállalás biztosítását is - tette hozzá.

Uniós források szerint Nagy-Britannia érvényben lévő kötelezettségvállalásai miatt Londonnak mintegy 60 millió eurót (1 euró mintegy 310 forint) kellene fizetnie az Európai Unió költségvetésébe.

A brit EU-tagságról júniusban tartott népszavazáson a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt. Theresa May brit miniszterelnök októberben arról tájékoztatta a tagállami vezetőket, hogy Nagy-Britannia legkésőbb 2017 márciusában bejelenti az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyének megindítását

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG