3p
Leminősítette Horvátország eddig sem befektetési ajánlású adósbesorolását a Moody's Investors Service. A hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy romlik Horvátország adósságdinamikája, és gyengék a horvát gazdaság növekedési kilátásai.

A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy az eddigi "Ba1"-ről egy fokozattal "Ba2"-re rontotta a hosszú távú horvát adósosztályzatot. A Moody's az új besoroláson is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.

Felfele kúszik az államadósság

A "Ba2" adósosztályzat két fokozattal marad el a befektetési ajánlású kategória alapszintjét jelző "Baa3" besorolástól. A leminősítéshez fűzött indoklás kiemeli, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért horvát államadósság-ráta 2015 végén 86 százalék környékén járt, és a Moody's várakozása szerint 2018-ig 90 százalék fölé emelkedik.

A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy ez az adósságráta jelentősen meghaladja a cég által "Ba1" besorolással nyilvántartott szuverén adósok rátájának mediánértékét, amely jelenleg hozzávetőleg 45 százalék. A Moody's szerint valószínűtlen, hogy a horvát adósságdinamikában jelentősebb fordulat következik be az évtized vége előtt.

A cég felidézi, hogy a horvát államadósság-ráta a 2008-ban elhatalmasodott globális pénzügyi válság kezdete előtt még csak 39 százalék volt.

Nagyobb lesz a hiány a vártnál

A Moody's számításai szerint a 2009-2014 közötti időszakban 6 százalék volt a GDP-arányos államháztartási hiány éves átlaga a 2001-2008 között mért 3,4 százalékos éves átlag után. A hitelminősítő az idei évre is még 3,9 százalékos deficitet vár, vagyis jóval magasabbat a 3 százalékos felső tűréshatárnál, amelynek teljesítésére az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásának megszüntetéséhez lenne szükség.

A leminősítés másik fő indoka a Moody's szerint a gyenge reálgazdasági teljesítmény.

A cég hangsúlyozza, hogy a horvát hazai össztermék tavaly 1,6 százalékkal nőtt, de az előző hat év folyamatos recessziója alatt összesen 12,5 százalékkal zuhant reálértéken. Ráadásul a tavalyi növekedést is zömmel egyszeri tételek táplálták, köztük a kivételesen erős turistaszezon, az alacsony olajárak nyomán élénkülő magánszektorbeli fogyasztás, és a személyi jövedelemadó csökkentése - áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő a következő négy évben 1,7 százalékos átlagos éves növekedési ütemeket vár a horvát gazdaságban.

A Moody's hangsúlyozta, hogy ugyanebben az időszakban a többi közép- és kelet-európai EU-gazdaságban évente átlagosan 3 százalékhoz közeli GDP-növekedéssel számol.

Mit mondott rólunk a Moody's?

A Moody's első magyarországi időpontja múlt pénteken volt, ám ez a cég akkor nem vizsgálta az ország államadós-besorolását, sem annak - egyébként felminősítés lehetőségére utaló pozitív - kilátását, így nem is jelentett be módosításokat. Erről részleteket itt olvashat >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG