2p
Egyelőre nem kell aggódni a diákoknak. Januártól jönnek a tankerületi centrumok.
Palkovics László. MTI Fotó: Kovács Tamás

2019-től jöhet a változás

"Az új Nemzeti alaptanterv kialakításakor át kell gondolnunk olyan kérdéséket is, mint például a tanév szerkezetének átrendezése, ami egyébként nemcsak azt jelentené, hogy a nyári hónapokban egy-két héttel többet lennének iskolában a gyerekek, hanem azt is, hogy az őszi és a tavaszi szünetek meghosszabbodnának" - mondta Palkovics László.

Az oktatási államtitkár az eduline.hu után a Magyar Időknek adott interjút, amelyben többek az iskolások nyári szünetének lerövidítéséről is kérdezték.  Palkovics ugyanakkor hozzátette,  erről még hosszas egyeztetések jönnek a tárgyalóasztaloknál, mi legyen a szünettel.

"A  tanítási szünet hosszának részleteit az új NAT tartalmazza majd, amely 2018 szeptemberében lép hatályba, így a szünetre vonatkozó változások 2019-ben várhatók, de mint mondtam, erről még hosszas egyeztetések várnak ránk a tárgyalóasztaloknál" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy ismét felvetődött a 9 osztályos általános iskola szükségessége és ezt az államtitkár támogatná-e, Palkovics azt mondta, a 9 osztályos iskola kérdésével foglalkozni kell, mivel számtalan előnye van, de veszélyekkel is jár.

Januártól jönnek a tankerületi központok

Az államtitkár elmondta: a tankerületi központok vezetői január 1-től látják el feladataikat, a centrumok is akkortól kezdik meg működésüket.

Palkovics szerint komoly feladatnak néznek elébe, a mostani Klebelsberg Intézményfenntartó Központból szinte az összes feladatot át kell vinni a tankerületi centrumokhoz.

A tankerületi központok vezetőit szeptember elsejével felkérik arra, hogy azokon a településeken, ahol az önkormányzat működteti az iskolát, januárig lebonyolítsák az átvételt.

Januárra a mostani Klik utódja egy sokkal kisebb szervezet lesz, amely középirányítói feladatokat fog ellátni. Nagyjából száz fő fog itt dolgozni, gyakorlatilag csak azok a funkciók maradnak, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a tankerületi központok jól tudjanak működni - tette hozzá Palkovics.

Nem szűnnek meg szakok

Arra a kérdésre, hogy folytatódik-e az alap- és mesterképzési szakok megszüntetése, az államtitkár azt válaszolta, nem terveznek további szakokat megszüntetni, helyette bővítés várható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG