5p
Németországban egyre több politikus szorgalmazza egy új bevándorlási rendszer kidolgozását, a konzervatívok, a szociáldemokraták és az ellenzéki Zöldek részéről is felvetették, hogy társadalmi vitára és egy új törvény megalkotására van szükség. Ám azt is szinte mindenki elismeri, hogy a bevándorlás gazdasági szükségszerűség, mert évente 400 ezer német öregedik ki a munkaerőpiacról.

Elsőként a konzervatív CDU főtitkára, Peter Tauber állt elő egy javaslattal, miszerint az eddiginél jóval szélesebb körű társadalmi diskurzust kell folytatni a bevándorlásról, majd jogszabállyá kell formálni a tanulságokat. A politikus szerint a németek "még nem gondolták végig, mi szükséges ahhoz, hogy sikeres bevándorlási célország" legyen a hazájuk.

Németté tennék a bevándorlókat

Németországnak nem csak munkavállalókra van szüksége, akik egy ideig dolgoznak, majd a következő gazdasági válság idején továbbállnak, hanem olyan emberekre, akik „tudnak és akarnak tartósan felelősséget vállalni” az országért. Ezért ki kell kidolgozni egy törvényt arról, hogy milyen „képességekkel, képzettséggel és országépítő elkötelezettséggel kell rendelkezniük a bevándorlóknak, akik németté akarnak válni” – fejtette ki a CDU főtitkára.

Politikai elemzők szerint Peter Tabuer valószínűleg a párt elnökével, Angela Merkel kancellárral egyeztetve nyitotta meg a vitát, a felvetés célja pedig az lehet, hogy feltérképezzék a konzervatív táboron belüli erővonalakat és megpróbálják mederbe terelni a bevándorlás szigorú korlátozását követelő Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) mozgalom megjelenése révén kibontakozó társadalmi diskurzust.

Már van róla törvény, minek még egy?

A konzervatív táborban többen rögtön elutasították a CDU-főtitkár csütörtöki javaslatát. "Nem azt mondom, hogy elvetem a bevándorlási törvény ötletét, hanem azt, hogy már van ilyen törvényünk" - így nyilatkozott például a párt egyik legtekintélyesebb politikusa, Thomas de Maiziere belügyminiszter pénteken.

A CDU testvérpártjának, az CSU-nak az elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök pedig azt mondta, hogy nincs szükség új jogszabályra, mert az EU-s és az EU-n kívüli állampolgárok németországi munkavállalására, valamint a menekültügyre vonatkozó előírások kellőképpen szabályozzák a területet.

Jócskán eltérnek a vélemények

Erre az álláspontra helyezkedett az egyik vezető gazdasági érdekképviselet, a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) elnöke, Eric Schweitzer is, aki szerint felesleges tovább szabályozni a bevándorlást. Ugyanakkor a CDU más képviselői, köztük Annegret Kramp-Karrenbauer Saar-vidéki tartományi kormányfő és a német gazdaság legfontosabb bázisát jelentő középvállalati szektor érdekeinek képviseletét felvállaló CDU-s tagozat vezetője, Carsten Linnemann üdvözölték a javaslatot.

A jelenlegi szabályozási környezet zavaros, hiszen „emitt néhány előírás a diákoknak, amott pedig néhány a befektetőknek szól, míg egyes szabályok a munkavállalókra, más szabályok a munkavállalók családtagjaira vonatkoznak” – mondta Linnemann, aki szerint hasznos lenne a rendelkezéseket új rendszerbe szervezni.

A bevándorlás gazdasági szükségszerűség

Az ellenzéki Zöldek és a CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokraták (SPD) is támogatják a felvetést. Az SPD szerint legkésőbb a ciklus végére, 2017-re el kell készíteni az új bevándorlási törvényt, amelynek kidolgozása során figyelembe kell venni, hogy a bevándorlás gazdasági szükségszerűség. Hiszen az elöregedés miatt évente 400 ezer ember lép ki a munkaerőpiacról, akiket szükséges pótolni – mondta Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője. A baloldali politikus a Pegidára utalva annak a véleményének adott hangot, hogy a német társadalom jólétét fenyegeti az, aki be akarja zárni az ország kapuit a bevándorlók előtt.

Főleg európaiak mennek oda

Angela Merkel egyelőre nem foglalt állást egyértelműen a javasolt új bevándorlási törvény ügyében. A pártelnök-kancellár szombaton a CDU vezető testületeinek hamburgi értekezlete után tett nyilatkozatában azt mondta, hogy létezik ugyan egy sor jogszabály, de tovább kell folytatni a vitát a bevándorlás kérdéséről, és meg kell vizsgálni, hogy mennyire készült fel Németország a fenyegető munkaerőhiány kezelésére. (Merkel a héten azt is világossá tette, semmilyen módosítást nem támogat a Lisszaboni Szerződésben, és mindenfajta kezdeményezést ellenez, amely a szabad munkaerő-áramlást kérdőjelezi meg.)

Németország az Egyesült Államok után a második számú bevándorlási célország a fejlett ipari államokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül. Az OECD decemberben megjelent adatai szerint 2013-ban tovább emelkedett a bevándorlási hullám, 465 ezer ember telepedett le tartósan Németországban.

Minden ötödik ember bevándorló

Ez a kétszerese a világgazdasági válság előtti utolsó évben, 2007-ben regisztrált szintnek. A bevándorlók háromnegyede valamely európai országból érkezett.

A külföldi állampolgárok száma 2013 végén 6,2 millió volt Németországban, a bevándorló családból származó, de német állampolgársággal rendelkezők száma pedig 10,1 millió, vagyis nagyjából minden ötödik ember bevándorló hátterű a 80,5 milliós országban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG