2p
Tavaly november és idén január között a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 127 ezer fő volt, 141 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási ráta is javult. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 54 ezer fővel, 330 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,4 százalékponttal, 7,4 százalékra csökkent.

Egy év alatt 3,5 százalékkal lett magasabb a foglalkoztatottak létszáma, 4 millió 127 ezer fő volt. Közülük 4 millió 97 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,8 százalékponttal, 62,5 százalékra emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

A 15–64 éves férfiak közül a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 208 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 2,7 százalékponttal, 68,3 százalékra nőtt. A 15–64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 889 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 2,8 százalékponttal, 56,8 százalékra javult.

A 15–24 éves korosztályból 274 ezren voltak foglalkoztatottak, 24,6 százalékos foglalkoztatási rátájuk 2,9 százalékponttal emelkedett. Az ún. legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, valamint az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt nőtt, előbbiek foglalkoztatási rátája 2,3 százalékponttal, 79,6 százalékra, utóbbiaké 3 százalékponttal, 42,6 százalékra.

Javultak a munkanélküliségi adatok is


A 15–74 éves, munkanélküli férfiak száma 25 ezer fővel 177 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,2 százalékponttal, 7,4 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 29 ezer fővel 153 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,6 százalékponttal, 7,5 százalékra mérséklődött.

A munkanélküliek 19,4 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, e korcsoport 18,9 százalékos munkanélküliségi rátája 4,6 százalékponttal lett alacsonyabb. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal, 6,5 százalékra, az 55–64 éveseké 0,3 százalékponttal, 6,5 százalékra csökkent.

A munkanélküliek 46,3 százaléka tartósan munkanélküli, azaz legalább egy éve keres állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19,2 hónapról 17,5 hónapra változott.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (//www.munka.hu/) 2015. január végén 414 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ami 5,3 százalékos mérséklődést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG