2p
A szakszervezet nyert az állammal szemben: több mint félmilliárd forintot osztanak szét a dolgozók között.

Az elmúlt évek legnagyobb szakszervezeti sikereként értékelte a Magyar Szakszervezeti Szövetség hogy az érdekvédelem 24 és félhavi cafeteriát, dolgozónként összesen kéthavi bérnek megfelelő összeget harcolt ki, 3 évre visszamenőleg az állami fenntartású egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak. Erről más szervezetekkel együtt állapodott meg tegnap este a szövetség, az Egri Ápolás Szakszervezet és a kórház fenntartója. Az ügy két évvel ezelőtti kezdetén az intézmény egyetlen fillért sem akart kifizetni a 2013 óta jogtalanul visszatartott béren kívüli juttatásból.

Először csak öt, aztán 1500

Mint ismert, az érdekvédelmi szervezetek az elmaradt cafeteria miatt perelték, kezdetben öt munkavállaló nevében a kórházat, s a több jogi fórumot megjárt ügyben a korábbi döntésekkel egybehangzóan idén januárban a Kúria is a dolgozók javára döntött: ki kell fizetni a visszatartott juttatást.

A kórház az öt pernyertesnek át is utalta az összeget, a többi, csaknem 1495 dolgozónál viszont vitatta a jogosságot. Vagyis: egyetlen fillért sem akart fizetni – ismertette az előzményeket Székely Tamás alelnök.

Jöjjön az állam

Azonban, miután 700 dolgozó nevében újabb pert készült indítani a szakszervezet, az intézmény vezetősége és a kórház fenntartója, az ÁEEK alkudozni kezdett az elmaradt juttatás mértékéről, ami ekkorra már összesen csaknem félmilliárd forintra rúgott. A szakszervezet nem akarta a kórházat csődben vinni a kifizetéssel, ezért a több százmillió forintos tételt az államtól várta – hangsúlyozta az alelnök.

Hosszú egyezkedés következett, aminek eredményeként első körben az intézmény fenntartója összesen 6 és fél havi béren kívüli juttatást akart elismerni, de a szakszervezet végül elérte, hogy most, a megállapodás értelmében az intézmény újabb 18 havi cafeteria kifizetésére vállalt kötelezettséget. Kilenc hónapra szóló juttatást még az év végig, a másik kilencet pedig 2017. január elseje és október 31-e között fogja kiegyenlíteni az intézmény. Ezt Székely azért tartja fontosnak, mert a szakszervezetnek nem az volt a szándéka, hogy a kifizetéssel megrendítse a kórház működését és ezzel veszélyeztesse a betegek ellátását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG