2p
Az igazságügyi miniszter bejelentette: 3 lépcsőben emelik a bírók bérét. Életpályamodellről egyelőre nincs szó.

Három ütemben, először  idén októbertől 5 százalékkal nő a bírák illetménye, majd jövő januártól és 2018 januárjától további 5-5 százalékos emelést kapnak - jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI-nek adott interjújában.

A bírósági szervezet költségvetése önálló fejezetként szerepel az állami büdzsében, a kormány csak továbbítja az Országos Bírósági Hivatal ez irányú igényét.

A miniszter emlékeztetett: nagyon rég volt bírói fizetésemelés, s ha a bírói fizetések nem vonzóak, a legmagasabb kvalitásúak nem ezt a pályát választják. Az igazságszolgáltatástól kiemelkedő színvonalú, felelősségteljes munkát várnak el. "A bírói pályának vonzónak kell lenni, ehhez olyan béreket kell adni, amelyek igazságosak" - fogalmazott, külön megemlítve, hogy a bírói béremelés valamennyi bíróra vonatkozik.

Arra a kérdésre, hogy az illetményemeléssel párhuzamosan életpályamodellt is kidolgoznak-e a bíráknak, a miniszter azt válaszolta, hogy a bírák jogállását külön törvény szabályozza, az igazságügyi tárca azonban az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárság útján szorosan együttműködik e téren is az Országos Bírósági Hivatallal.

Miért emelik most mindenkinek a fizetését?

A gazdaság sok ágában igen alacsonyak, mondhatni indokolatlanul szerények a bérek (a nettó bérek, melyet a munkavállaló ténylegesen megkap), nem sokan vitatják. Az érdekesség ott kezdődik, hogy ez eddig sem volt másképp, hisz a bérek vásárlóértéke nem csökkent az évek során, igaz, a közelmúltig nem is nagyon emelkedett. Igen ám, de ha így van, miért most fogyott el a munkaerő, és miért most kell a béreket látszólag elképesztő mértékben emelni? Korábbi háttérelemzésünk >>

A közszférában is muszáj már nagyobbra nyitni a kasszát: 2016-ban 561 milliárd forint volt az összes béremelés az állami szférában, nagyrészt a pedagógusoknak és a rendvédelmi szerveknek jutott belőle. 2017-ben 787 milliárd forintot fordítanak béremelésre a közszférában, pedagógusok, egészségügyi dolgozók, rendvédelmi dolgozók, köztisztviselők, adóhatósági dolgozók, bíróságok és szociális munkások részesülnek ebből. Az egészségügyi dolgozók közben óriási tüntetésre készülnek, mert igazságtalannak és kevésnek ítélik a bejelentett intézkedéseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG