2p
Állami tulajdonú vadászati társaságok, valamint stratégiai cégek vezérigazgatói is többször annyit keresnek, mint Orbán Viktor miniszterelnök, egyes cégeknél a legkisebb és legnagyobb fizetés között negyvenötszörös különbség van - írja a Népszabadság.

3 millió forint

Az állami tulajdonú vállalatoktól kikért fizetési adatokra hivatkozva a napilap azt írja, hét erdőgazdaság vezetője is kétszer annyit (3 millió forintot) keres havonta, mint a kormányfő. Emellett a legjobban honorált erdőgazdasági vezetők a másfélszeresét keresik annak, mint amit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a Szerencsejáték vagy az MVM Paksi Atomerőmű első embere.

5 millió forint

A stratégiai jelentőségű, illetve óriásvállalatok irányítói kapnak még ennél is nagyobb fizetést:

  • Nagy Csaba, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB),
  • Szarka Zsolt, a Magyar Posta,
  • Csiba Péter, a Magyar Villamos Művek,
  • illetve Dávid Ilona, a MÁV vezetője is 5 millió forintot keres havonta.
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Kép forrása: MTI

19-45

A Népszabadság összehasonlította az állami cégeknél a legkisebb és legnagyobb fizetéseket is. Ebből az derült ki, hogy az MFB-nél 20-szoros, a postánál és a MÁV-nál 45-szörös különbség van, de a Diákhitel Központnál is majdnem 19-szeres a különbség a legkisebb és a legnagyobb fizetés között.

A fizetések 2 millió forint fölé emelését az a kormánydöntés tette lehetővé, amelyet tavaly ősszel hoztak meg az Állami Számvevőszék javaslatára. Ebben az áll, hogy a pénzügyi szektorban havi bruttó öt-, az energiaszolgáltatóknál és a kiemelt stratégiai jelentőségű cégeknél négy-, a többi állami vállalatnál hárommillió forint az alapbér plafonja. Ez korábban kétmillió forint volt, a Népszabadság összesítése szerint most huszonöt vezérigazgató havi bére haladja ezt meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG