1p
A francia kormánynak nem sikerült az eredetileg várt szintre csökkentenie az államháztartás tavalyi hiányát, és a deficit még a megemelt hiánycélt is felülmúlta. A magyar számokat meg sem közelítik, mégis mi vagyunk eljárás alatt.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

A hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államháztartási deficit 4,8 százalék lett tavaly a kormány által eredetileg tervezett 4,5 százalék helyett - derült ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) most közölt adataiból.

A kormány már korábban figyelmeztetett arra, hogy a hiánycélt valószínűleg nem sikerül teljesíteni a francia-belga Dexia banknak nyújtott újabb mentőcsomag miatt. A kormány a hiánycélt év közben 4,5 százalékról 4,6 százaléka változtatta. Azt a Privátbankár is megírta, hogy Francios Hollande francia elnök szerint ráadásul a megszorítások Európát széteséséhez vezethetnek. Részletek >>

A francia pénzügyminisztérium 3,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számít az idén. Az INSEE adatai szerint a GDP 90,2 százalékára emelkedett tavaly a francia államadósság az egy évvel korábbi 85,8 százalékról.

Magyarország 2 éve 3 százalék alatt - mégis tart a túlzottdeficit-eljárás

Az MNB friss inflációs jelentése optimistább a korábbi prognózisnál, a jegybanki stáb szerint idén meglesz a deficitcél (ez lenne a harmadik egymást követő év, hogy teljesítjük a 3% alatti hiányt), az Európai Bizottság téli előrejelzése szerint pár tizedszázalékkal idén túllépjük a referenciaszintet. Varga Mihály szerint látni kell, hogy ma nem arról folyik a vita, hogy 5-6 százalék lesz-e a deficit, hanem hogy 3% alatt vagy felett leszünk-e.

Ez azért is nagyon fontos Magyarország számára, mert így elkerülheti, hogy a túlzottdeficit-eljárás keretén belül felfüggesszék a nekünk járó uniós támogatások egy részét. Brüsszel májusban közli legfrissebb prognózisát, akkor dől el, hogy 9 év után kikerülünk-e az eljárásból. Magyarország - ha unortodox eszközökkel is - eddig nagy erőfeszítéseket tett a hiány tartásáért, elemzők szerint idén ismét 200 milliárdos kiigazításra lehet szükség. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG