2p
Kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot a héten, és egyiküknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása.

A KSH szerdán teszi közzé a keresetek január-februári alakulásáról szóló statisztikát. Januárban 5,8 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, a nettó keresetek emelkedése 7,4 százalékos volt.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,3 százalékos volt a bruttó és 8,0 százalékos a nettó keresetek emelkedése. A fogyasztói árak 0,9 százalékkal emelkedtek, így a közfoglalkoztatottak nélkül számolt reálkereset januárban 7,0 százalékot valamivel meghaladó ütemben emelkedett.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, valamint továbbra is a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék volt hatással. A nettó keresetek emelkedése a személyi jövedelemadó 1 százalékpontos csökkenése következtében meghaladja a bruttó bérnövekedés átlagát - közölte a KSH.

A vállalkozásoknál 5,2 százalékos volt a bruttó és 6,8 százalékos a nettó bérek emelkedése, míg a költségvetésben - a közfoglalkoztatottak nélkül számolva - 9,8, illetve 11,5 százalékos emelkedést regisztrált a KSH.

Így áll a hiányunk

Csütörtökön közli a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a részletes adatokat az államháztartás központi alrendszerének 2016. március végi helyzetéről. Az április 7-én kiadott előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének első negyedévi hiánya 125,8 milliárd forint volt, a márciusi deficit 140,8 milliárd forintot tett ki.

Az idei első negyedévet a központi költségvetés 158,2 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 29,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 2,5 milliárd forintos többlettel zárták. Egy évvel korábban, 2015. első negyedévében az államháztartás központi alrendszerének deficitje 536,7 milliárd forint volt.

Az államháztartás központi alrendszerének márciusi hiánya 140,8 milliárd forint volt, amely lényegesen alacsonyabb az előző év márciusi, 226 milliárd forintos deficitnél. Az NGM szerint a két év március végi egyenlegének eltérő alakulásában az idei év magasabb adóbevételei, valamint a központi költségvetés lényegesen alacsonyabb kiadásai játszottak szerepet. Az első negyedéves hiány a legalacsonyabb volt az elmúlt másfél évtizedben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG