3p
Kiderült, hogy teljesítettek az első negyedévben a magyar bankok - elemzők további kamatvágást várnak a magyar jegybanktól - óvatosak a befektetők, ukrán és európai parlamenti választások is lesznek

A bankok idei első negyedévi összesített adózás előtti eredménye 77 milliárd forint volt, ami 18 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken a honlapján. Ebből a részvénytársasági hitelintézetek 75 milliárd forint, a szövetkezeti hitelintézetek másfél milliárd, a hitelintézeti fióktelepek 2,3 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el, míg a speciális pénzintézetek veszteségesek voltak.  Az év első három hónapjában a 142 nyereséges hitelintézet 94,5 milliárd forint nyereséget, a 28 veszteséges bank pedig 17,7 milliárd forint veszteséget könyvelt el.

A bankok lakossági hitelállománya 8,4 százalékkal zsugorodott egy év alatt, és a vállalati hitelállomány is leépül: tavaly március végéhez képest 5,5 százalékkal csökkent az állomány.  A megtakarítási oldalon érdekes a kép: miközben a lakossági betétekből egy év alatt 885 milliárd forint távozott, addig a vállalatok – akiknek pedig a hitelfelvevői oldalon kellene tolonganiuk – nettó betételhelyezők voltak.

A Reuters által megkérdezett elemzők többsége szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa folytatja a kamatcsökkentést a jövő keddi ülésén. A felmérésbe bevont 20 elemző közül 16 szerint a kamat 10 bázisponttal rekordalacsony szintre, 2,4 százalékra csökken a jelenlegi 2,5 százalékról. Amennyiben így lesz, akkor a magyar kamatszint alacsonyabb lesz, mint a lengyelországi, miközben a lengyel gazdaság erősebb és az ország adósi besorolása is jobb.

A keddi történések nagyban befolyásolhatják majd a forint árfolyamát, ma azonban nagyon szűk sávban mozgott a forint, az elmúlt fél órában azonban erősödni kezdett. Reggel elemzők azt jósolták, hogy az euró áttörheti a 303 forintos szintet, és akár 300-ig mehet az árfolyam, ez azonban hétvége előtt már nem valószínű.

A tőzsdén is kicsi a mozgás, rendkívül alacsony a forgalom, de ez nem is csoda. Az ukrán és az európai választások miatt ugyanis óvatosak az európai befektetők. Az ukrajnai választások hatása már most is érezhető az euró árfolyamában. A közös pénz gyengébb, mint kellene, mert nem lehet tudni, hogy Oroszország miként reagál az ukrajnai szavazásra.

Szükségszerűnek tartja a konfliktusokat Brüsszellel a miniszterelnök. Szerinte, aki nem vállalja a vitát, az balek, nem képes arra, hogy képviselje az országát. A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: számos olyan magyar ügy van, ami a magyarok mindennapi életét érinti és Brüsszel ezeket a döntéseket meg tudja változtatni. Példaként említette a rezsicsökkentést és a földtörvényt. Orbán Viktor beszélt az ukrán helyzetről és a magyar kormányalakításról is. Azt mondta: a miniszterek neve már 100 százalékban eldőlt, míg az államtitkárok névsorát 80 százalékban döntötte el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG