2p
Jócskán felpöröghet a gazdaság, a jegybank a 4 százalékos GDP bővülést sem tartja kizártnak.
(Fotó: Kormany.hu)

Az idei évre fenntartja a 3 százalékos növekedési előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank, jövőre azonban már 3,5-4 százalékot várnak, jelentette be Matolcsy György az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén. A jegybank korábbi várakozása az idei évre 2,8, jövőre pedig 3 százalék volt. A következő évek legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának a gazdasági felzárkózási pálya fenntartását nevezte a jegybankelnök.

A GDP éves növekedésére vonatkozó várakozások (%)

2016 2017
GKI Gazdaságkutató 2 2,7
IMF 2 2,5
Kopint-Tárki 2,2 2,7
Pénzügykutató 2,2 3
MNB 3 3,5-4
OECD 1,7 2,5
Kormány 2,5 3,1
Századvég Gazdaságkutató 2,1 3,2
JP Morgan 2 2,9
Morgan Stanley 1,9 2,9
Fitch Ratings 1,9 2,7

A jegybankelnök elmondása szerint ugyan fennmaradnak a laza monetáris kondíciók, de az MNB fontosnak tartja a forintárfolyam stabilitását is. Az ülésen egyébként elfogadták a tavalyi év pénzügyi eredményeit is, ezeket értékelve Matolcsy György elmondta: a jegybank tevékenysége 2015-ben hatékony, eredményes és sikeres volt, a jegybanki törvényben foglaltaknak megfelelően biztosították az árstabilitást, a pénzügyi stabilitást és a kormányzati gazdaságpolitika támogatását.

Bejöttek a hitelprogramok

A 2013-ban indított növekedési hitelprogramról is szót emelt Matolcsy, meglátása szerint a program  31 ezer mikro-, kis és középvállalatot mentett meg a "kiszáradástól",  ők összesen 2100 milliárd forint hitelt vettek fel a tavalyi év végéig, ez az összeg ma már 2500 milliárd forint felett van. Az önfinanszírozási program keretében az elmúlt 3 évben összesen 300 milliárd forinttal csökkent az államadósság finanszírozása, ez jövőre a 400 milliárd forintot is meghaladhatja.

A jegybank felügyeleti tevékenysége nagyobb sebességre kapcsolt 2015-ben, összesen 2,5 milliárd forint bírságot szabtak ki. Csökkent a devizaarány is, az idei év végére 25 százalékra mérséklődhet a teljes államadósságon belüli devizaadósság aránya, véli Matolcsy. Hozzátette: 2014-ben 3 ezer milliárd forint lakossági ingatlan jelzálog deviza-hitelállományt sikerült kivezetniük a kormány és a jegybank közös programjában, amelyet 2015-ben folytattak a lakossági gépjármű és fogyasztási devizahitel területén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG