3p
Nagyon gyengül a forint: már jóval 314 forint felett is járt az euró – Oroszországban a rubelválsággal küzdenek, az emberek valutáért állnak sorba, az Apple ideiglenesen leállította online rendszerét, hiány van külföldi új autókból is.

Továbbra is a rubel mozgását követik a régiós devizák, így a forint is. Egy kisebb, az orosz gazdasági minisztérium intervenciója után látott erősödést leszámítva, ma is gyengül az orosz fizetőeszköz.

A dollár árfolyamának brutális mértékű megugrása azt eredményezte, hogy az orosz fogyasztók kedden délután megrohamozták az elektronikai cikkeket és bútorokat árusító üzleteket, hogy még a várható áremelések előtt bevásároljanak. Nagyon sokan a valutaváltó helyeket keresték fel, hogy rubelben tartott megtakarításaikat valutára váltsák, ami viszont tovább erősítette a pánikhangulatot.

"Oroszországi online üzletünk jelenleg nem elérhető, amíg felülvizsgáljuk árainkat" - közölte az Apple szóvivője. A cég azért döntött így, mert a rubelben elért bevételt csak nagyon előnytelen árfolyamon lehet átváltani dollárra vagy euróra. Hiány van emellett a külföldi új autókból is.

Az orosz piaci folyamatok miatt kialakult pánik korrekcióját várják az elemzők a magyar részvénypiacon, amely a vezető részvények közül főként az Richternek és az OTP részvényeknek kedvez. Egyelőre ez nem látszik.

Megint csökkenti a Mol bruttó 6-6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 335 forintra, a gázolajé 360 forintra mérséklődik.

A Parlament tegnap elfogadta a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt, de úgy néz ki maradtak kiskapuk. A jogszabály lényege, hogy a legtöbb boltnak zárva kell lennie 2015. március 15-e után. A kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzletek vasárnap és ünnepnapokon 5 és 12 óra közt lehetnek nyitva, az újságosok és virágüzletek 6-tól 12-ig, a sportlétesítményekben lévő boltok pedig sportrendezvények ideje alatt. Az online kereskedelem viszont nem köthető időhöz: Így a Tesco és a Groby ezt a kiskaput kihasználva vasáranap is szállíthat ki árut, de a Mindenár blog úgy tudja, hogy az Auchan is tervez ilyen szolgáltatást.

Közben a Spar is igyekszik minimalizálni a károkat: a cég jelentősen növeli franchise-partnereinek számát. A Pénzcetrum azt írja, hogy ha a franchise-partner boltja megfelel a törvényi feltételeknek, és hajlandó nyitva tartani vasárnap, akkor az áruházlánc ezt támogatja. A jelenlegi OMV-kutakon működő Express-üzletek mellett újak nyitását is tervezik (a tegnap elfogadott törvény szerint ugyanis a benzinkutaknak sem kell bezárniuk vasárnap).

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden este interjúban mondta el, hogy számít elbocsátásokra az üzletek vasárnapi zárva tartása miatt. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint viszont erről nincsenek adatok. Szerintük munkaerőhiány van a kereskedelemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG