Hirdetés
Hirdetés

Kőkeményen beszóltak a britek Putyinnak – ezt hogy képzelték?

2017. november 14., 07:53

Theresa May szerint Oroszország a nemzetközi rendet fenyegeti a jelenlegi politikájával.

Theresa May Maidenhead körzetben szerzett mandátumot, győzelmi beszédében arról beszélt, pártja stabilitást hoz - nem pedig saját sikeréről. Fotó: EPA / Will Olivier
Theresa May Maidenhead körzetben szerzett mandátumot, győzelmi beszédében arról beszélt, pártja stabilitást hoz - nem pedig saját sikeréről. Fotó: EPA / Will Olivier

A brit miniszterelnök a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén mondott beszédet, amelyben minden eddiginél keményebb hangon bírálta Moszkva politikáját. Theresa May szerint ugyanis Oroszország jó ellenpontja annak a fajta viszonyrendszernek, amit London kíván kialakítani az Európai Unióval a kilépést követően, miközben Moszkva pont az ilyen gazdasági partnerségek aláásásán fáradozik. Ugyanakkor szerinte Oroszország nem fog sikerrel járni, mert alábecsüli a nyugati demokráciák ellenállóképességét, valamint a szabad és nyílt társadalmak tartós vonzerejét, és a nyugati nemzetek elkötelezettségét az őket összekötő szövetségek mellett.

Theresa May kijelentette: a Krím illegális orosz annektálásával először fordult elő a második világháború óta Európában, hogy egy szuverén nemzet erővel vett el területet egy másiktól. Azóta Oroszország konfliktust szít Ukrajna keleti térségében, ismételten megsértette több európai ország légterét, és kiberkémkedési hadjáratba kezdett, külföldi választásokba beavatkozva, sorolta az oroszok bűneit May. Meglátása szerint Oroszország fegyverként használja az információt, állami médiaszervezeteit valótlan történetek és Photoshoppal képszerkesztő programmal eltorzított képek elhelyezésére használja, így próbálva ellentéteket szítani a nyugati országok között, miközben igyekszik aláásni a nyugati intézményrendszert is, fűzte hozzá.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

4200 magyar veszítette el munkáját Ausztriában

4200 magyar veszítette el munkáját Ausztriában

Októberben az Ausztriában dolgozó magyarok száma minden más ország polgárainál jobban, majdnem 4200 fővel csökkent, ez azonban a szezonalitás miatt nem túl meglepő. Egy év leforgása alatt így is a magyarok száma nőtt a legjobban, bár a románok és az Ázsiából származók – sokan köztük menekültek – is nagyon igyekeznek. Még nem tudni, a formálódó koalíció mit lép a külföldiekkel kapcsolatban.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • november 20
    Termelői árindex (év/év) - október
    Külkereskedelmi termékforgalom (import, export)
    november 21
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    NGM: Gyorstájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. január-októberig tartó helyzetéről
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció
    Chicagói Fed index (október)
    Hewlett-Packard 2017 Q4
    november 22
    KSH: Átlagos bruttó béremelések (év/év) - szeptember
    Fed jegyzőkönyv
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói Bizalmi Index - előzetes, november
    november 23
    KSH - Kiskereskedelmi forgalom, második becslés
    GDP Q3 (év/év, munkanaphatástól kiigazított)
    Thyssenkrupp 2017 Q4
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    {{uk}} GDP 2017 Q3 - előzetes
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    november 24
    IFO-index - november
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - november
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?