2p
Az egyre erősödő ellenhangok miatt új alapelveket fogalmazott meg az EU.

Az uniós vezetők 20 társadalmi jogot fogalmaznak meg azzal a céllal, hogy vonzóbbá tegyék az Európai Unió működését a szavazók körében – ezzel szembeszállva a régióban terjedő euro szkepticizmusra – írja a Reuters. A felsorolt társadalmi jogokat az Unió minden kormánya és intézménye támogatja, ezzel is megerősítve a gondolatot, hogy az Európai Unió a méltányos , jól működő munkaerőpiacok és jóléti rendszerek alapja.

Az irat olyan elveket foglal magában, amelyek a munkahelyekhez való egyenlő hozzáférést, a méltányos munkahelyi körülményeket, a megfelelő fizetést, a munkanélküli segélyek és a képzési rendszert stabil működését kívánja biztosítani.

A svéd miniszterelnök szerint itt az ideje, hogy az Európában az emberek legyenek az első helyen. Stefan Lofven hozzátette: számomra egyértelmű, hogy a közös piac nem jöhet létre addig, amíg a vállalkozásoknak és a munkáltatóknak a csökkenő bérekkel és romló munkakörülményekkel kell megküzdeniük.

Túl sok gazdaság, túl kevés társadalom

Beleköptek May levesébe: rajtuk akadt el a Brexit - További részletek >>>

A korábbi német, osztrák és cseh szavazásoknál előtérbe kerültek a populista nézetek, ami nyilvánvalóvá tette, hogy az emberek elfordulnak az EU-tól, erre pedig biztosan reagálni kell. Nagy-Britannia kiválás az EU-ból csak tovább erősíti, hogy előtérbe kell hoznunk a társadalmi kérdéseket – mondta az egyik uniós képviselő.

Az ír miniszterelnök szerint az utóbbi években sokkal erősebb figyelem került a gazdaságra és a bankszektorra, épp ezért fontos most olyan társadalmi kérdésekben előrejutni, mint az egyenlőség, a munkajogok és a juttatások. Az Európai Társadalmi Jogok Alappillére nevű dokumentum kimondja, hogy minden embernek joga van a minőségi oktatáshoz, továbbá, hogy nők és férfiak egyenlő esélyekkel rendelkeznek a munkaerőpiacon a fizetés tekintetében is.

Az uniós tisztviselők szerint ezeket a törvényeket az EU közvetlenül nem érvényesítheti, ezek csupán az Unió alapelveit foglalják írásba.

Milliók telepednének le az EU-ban

Az előző évekhez képest kimagaslóan sok tartózkodási engedélyt állítottak ki az Európai Unió tagállamaiban nem uniós állampolgárok részére. Az Európai Unió statisztikai hivatalának jelentése szerint főként ukránok, szíriaiak és amerikaiak voltak a kedvezményezettek. Tovább >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG