2p
Ha a mostani adatból indulunk ki, jövőre meglehet a 3 százalékos infláció.

Ahogy arról már korábban írtunk, a KSH legfrissebb adatai szerint novemberben 2,5 százalék volt a fogyasztói árak növekedése, míg a maginfláció ugyanebben az időszakban 2,7 százalékot tett ki. Előbbi 0,4 százalékos eltérést jelent az előző hónaphoz képest, míg a maginfláció nem változott. A változást elsősorban a tojás árának 23 százalékos emelkedése és az üzemanyagárak 5,9 százalékos drágulása okozta, tudta meg a Privátbankár.hu.

Az eredmény nem különösebben lepte meg az elemzőket, hiszen a piaci várakozások nagyjából belőtték ezt a várakozást. Az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője, Nyeste Orsolya elmondása szerint a bank 2,7 százalékos várakozásánál némileg alacsonyabb lett a mutató, az adat belső szerkezete megfelelt az előzetesen gondoltnak. Hozzátette: decemberben – döntően a bázishatásnak köszönhetően – ismét lassulásra számítanak majd az éves indexben, ami várhatóan 2,2-2,3 százalékra lassul majd. 2018-tól pedig egy lassú, fokozatos emelkedésre számítanak, és véleményük szerint az év második felében az infláció eléri majd a jegybank 3 százalékos középtávú célját.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének véleménye szerint a meglepetést a dohánytermékek további emelkedése okozta novemberben, amit bőven ellensúlyozott a szolgáltatások árának vártnál nagyobb visszaesése, a többi termékkörben az áremelkedések – és egyes esetekben csökkenések – megfeleltek a várakozásoknak. A Takarékbanknál idén éves átlagban 2,4 százalékos inflációra számítanak, majd jövőre éves átlagban 2,7 százalék lehet az infláció.

Az ING vezető makrogazdasági elemzője, Virovácz Péter szerint az infláció a jegybank inflációs célja alatt tartózkodik, valamint a mostani folyamatokat látva az infláció emelkedése csupán átmeneti hatások következménye lehet. Mindezek alapján nem várják ők sem az MNB-től monetáris politikai reakciót a most megjelent adatra, így továbbra is laza marad a monetáris politika. Az ING várakozásai szerint az év utolsó hónapjában némileg csökkenhet az infláció, ezzel az év egészét tekintve 2,4 százalékos inflációt kalkulálnak, és bár jövőre emelkedhet az inflációs nyomás, az továbbra is elmaradhat a 3 százalékos jegybanki céltól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG