2p
A hétvégén EU-csúcs lesz Rómában.

A római szerződés aláírásának 60. évfordulója miatt közlekedési, idegenforgalmi korlátozások várhatók a hétvégén az olasz fővárosban - tájékoztatta a Rómába készülő magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata.

Mint írták, az évforduló napján, március 24-én, szombaton a városban két jól elhatárolt és biztonsági szempontból különböző szintű zónát hoz létre a rendőrség.

Kék és zöld zóna

A zöld zóna a Quirinnale körül terül el trapéz alakban, a Szent Péter tértől indul és a Corso Vittorio Emanuelle-t is magában foglalva éri el a Via Nazionale, a Via del Corso, a Piazza della Republica és a Via del Tritone által határolt területet.  Ebben a zónában a korlátozások szombat reggel hét órától lépnek életbe, a gépjárműforgalom és a belépők ellenőrzését 18 beléptető kapun keresztül végzik.

A még szigorúbb, kék zónát a Capitolium-domb körül alakították ki, ez magába foglalja a Piazza Venezia, a Piazza dell'Ara Coeli, a Piazza San Marco, a Fori Imperiali és a Piazza Madonna di Loreto területét. Ide csak szigorú ellenőrzés után, a 21 ellenőrző kapu valamelyikén keresztül léphetnek be az arra jogosultak, a személy- és gépjárműforgalom szünetel. A kék zóna korlátozásai már péntek éjféltől életbe lépnek. 
Valamennyi korlátozás szombat éjfélig lesz érvényben.

Lezárnak több nevezetességet is

A metró azokon az állomásokon, amelyek a felszínen lezárt vagy ellenőrzött területre visznek, nem áll meg. Zárva lesz a Colosseum és a Forum Romanum is.

A Rómába látogatóknak számítaniuk kell a város több helyszínén engedélyezett felvonulásra, megmozdulásra. Ezeken a területeken korlátozott a mozgás, fokozott az ellenőrzés és a készültség. A konzuli szolgálat azt kérte az utazóktól, hogy kerüljék a csoportos megmozdulások helyszíneit és legyenek fokozottan óvatosak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Bepöccent Magyar Péter: erről nem beszélt Varga Judit
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 14:51
Neki is feltűnt néhány fura egybeesés.
Közérdekű Magyar Péter szerint gusztustalan leszámolás, amit vele és Varga Judittal művelnek
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:04
Együtt tartja áldozhatnak magát volt feleségével.
Közérdekű Szavazzon! Magyar Péter csalódást, vagy örömöt okozott inkább?
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:49
Magyar Péter lázban tartja a közvéleményt. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mit gondol!
Közérdekű Képgaléria: Magyar Péter megint az utcákra hívta az embereket, és ez csak a kezdet
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:26
Néhány óra alatt is észrevehető tömeget tudott mozgósítani. 
Közérdekű Magyar Péter nem hagyja, hogy eltussolják az elmúlt 30 év legnagyobb politikai botrányát
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 19:07
Kedd reggeli meghallgatása, valamint a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után este 18 órára a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé hívta a követőit.
Közérdekű A főügyészség szerint fizikai képtelenség iratok eltüntetése, átírása
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 16:16
Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétele után a Központi Nyomozó Főügyészség reagált a felvételen elhangzottakra. 
Közérdekű Kőkeményen betett a kormánypártok támogatottságának a kegyelmi botrány
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 15:51
A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből. Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 
Közérdekű A nap képe: így figyelt ma Magyar Péterre Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:27
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt ma délelőtt meghallgatáson. 
Közérdekű Lemond valamelyik kormánytag? - kérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodától
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:12
A Magyar Péter által közzétett hangfelvétel alapján tettük fel a kérdéseket.
Közérdekű Karácsony Gergely: maffiaállam
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 13:23
A főpolgármester szerint aki ennek a rendszernek a működésében részt vállalt, ahhoz asszisztált, nem szabad visszaengedni a városvezetésbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG