3p
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramját alapvetően dicsérte Surányi György és Bod Péter Ákos egy konferencián, a jegybanki gazdálkodással kapcsolatban azonban kifogásolták, hogy az MNB a magyar GDP csaknem egy százalékának megfelelő összeget költ olyan célokra, amelyekre feladatainak ellátáshoz nincs szüksége.

Bod Péter Ákos úgy vélte, nem az infláció a legnagyobb gond, és jegybankok szerepének újragondolása Európában is megtörtént. Ha a jegybank és a mindenkori kormány között nem sok érintkezési felület van, és csak az árstabilitásra kell koncentrálni, akkor visszavonulhat a jegybank az "elefántcsonttoronyba". Ha azonban a jegybank devizahatóság, bankfelügyelet és a pénzforgalmat is szabályozza, illetve sok ponton érintkezik a kormánnyal, akkor lehetnek feszültségek.

Surányi György kifejtette: alapvető kérdés, hogy a deflációhoz és inflációhoz hogyan kell viszonyulni, és ebben nagy különbség van az árstabilitás mellett a maximális foglalkoztatásra és a lehető legalacsonyabb kamatszintre együtt törekvő amerikai, és a magas munkanélküliség mellett is "betegesen inflációellenes" európai doktrina között. Ő is úgy vélte, természetes, hogy konfliktus van a kormány és az MNB között, illetve a magyar jegybank és a Nemzetgazdasági Minisztérium között sokkal nagyobbnak látja a feszültséget, mint az ő összesen majdnem nyolcéves időszaka alatt bármikor.

Bújtatott költségvetési hiány

Az MNB gazdálkodásával kapcsolatban Bod Péter Ákos kiemelte: lényeges elem, hogy pénzügyileg független legyen. Surányi György elmondta: nem ismer példát arra, hogy bárhol a jegybank a GDP 0,8-0,9 százalékának megfelelő összeggel rendelkezik, ennyit költ olyan célokra, amelyekre feladatainak ellátáshoz nincs szükség. Surányi György szerint az államháztartás hiánya ennyivel nagyobb, vagyis bújtatott költségvetési hiányról van szó, és erre Európának is figyelnie kellene.

Bodnár Zoltán, az MNB 1995 és 1998 közötti alelnöke, a Magyar Liberális Párt gazdaságpolitikus szerint transzparencia és elszámoltathatóság nélkül a jegybanki autonómia nem értelmezhető. Hozzáfűzte: az a gazdálkodási mód, ahogyan az MNB 2013 óta működik, nincs összhangban a pénzügyi függetlenségre vonatkozó európai uniós és magyarországi szabályozással sem. A jegybank a magyar GDP körülbelül egy százalékát "szórta szét" az elmúlt alig másfél évben, alapítványokra, ingatlanvásárlásokra, ami példa nélküli az MNB történetében; és "ez végső soron a költségvetés pénze".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG