Hirdetés
Hirdetés

Lassan elesik az Iszlám Állam utolsó fellegvára

2017. január 05., 16:35

Moszul mintegy háromnegyedéből már sikerült kiverni a terroristákat, az iraki vezetés szerint családostul menekülnek a dzsihadisták.

Ahogy arról már korábban is írtunk, újra lendületet kapott a moszuli csata, így szép lassan visszafoglalják az Iszlám Állam utolsó bástyájaként is emlegetett várost. A Reuters cikke az iraki Talib Shaghati generálisra hivatkozva azt írja: a város keleti részének 70 százalékát sikerült már visszafoglalni a terroristáktól, és napokon belül elérhetik a várost kettészelő folyót is.

A generális szerint a 12 hete folyó küzdelemben rengeteget segítettek a városban lakók is, a tervek szerint pedig a közeljövőben teljesen fel is szabadíthatják a várost. A moszuli csata egyébként 2003 óta a legbonyolultabb és legvéresebb összetűzés Irak területén, eddig összesen 100 ezer, főleg iraki, kurd és síita gyalogos katona vett részt az akcióban. A csatáról korábban már rengeteget írtunk, cikkeinket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Nem sikerült megoldani a nagy amerikai rejtélyt - az OTP is bekerült a kiszórásba

Nem sikerült megoldani a nagy amerikai rejtélyt - az OTP is bekerült a kiszórásba

Janet Yellen még utoljára szépeket mondott az amerikai gazdaságról, de a várakozásokat ennek ellenére mégsem javították - az infláció rejtélyét pedig utódjának kell majd megoldania. A bankrészvényeket mindenesetre az egész világon adják, az OTP sem kivétel. A Mészáros-papírok ma egyelőre pihenőt tartanak, a forint ki se jött az ágyból.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?