2p
A Miniszterelnökség és intézményei 2018-ban a kedden beterjesztett jövő évi költségvetési javaslat szerint, szemben az idei 955 milliárd forinttal.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A fejezet több mint 51 milliárd forintos bevétellel számol, így a tárca költségvetési támogatása várhatóan csaknem 795 milliárd forint lesz jövőre.

Ezen belül magának a Miniszterelnökségnek a jövő évi költségvetése szűk 30 milliárd forint, amelyből a személyi és dologi kiadások bő 20 milliárd forintot visznek el, beruházásokra 8,5 milliárd forint juthat. A tárca mintegy 6,6 milliárd forintnyi működési bevétellel is számol.

Rendkívüli kormányzati intézkedésekre, ahogy 2017-re is, jövőre is 110 milliárd forintot szánnak, az Országvédelmi Alap ismét 60 milliárd forintból gazdálkodhat, a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja ismét 20 milliárd forintos kiadással jár, az ágazati életpályákra és bérintézkedésekre azonban a tárca fejezetéből jövőre 66 milliárd szolgál majd, szemben az idei 180 milliárddal.

A fővárosi, a megyei és a járási kormányhivatalok 227 milliárd forintból gazdálkodhatnak, amelyből a beruházásokra bő 6 milliárd forintot költhetnek, a többi személyi és dologi kiadásokat fedez. A hivatalok 41 milliárd forintnyi működési bevétellel számolnak. A Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. tőkeemelésére csaknem 107 milliárd forintot irányoz elő a tárca.

A Nemzeti Hauszmann Terv beruházási kiadása 2 milliárd, a Modern városok program beruházásaira 150 milliárd jut, kulturális örökségvédelmi feladatok beruházásaira pedig 1,5 milliárd forint, míg a Ludovika Campus beruházásaira csaknem 4 milliárd, és további 1 milliárd a működési kiadására.

A Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatainak ellátásához 1,8 milliárd forintos működési költség biztosított jövőre. A kormányablakok még 1,5 milliárd forintot fordíthatnak beruházásra.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem mintegy 9 milliárd forintból gazdálkodhat, az Információs Hivatal mintegy 14 milliárd forintból, az unió melletti állandó magyar képviselet pedig szűk 5 milliárd forintból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG