5p
A deflációs hullám végére és felívelő piaci teljesítményre számítanak az elemzők.

A fejlett gazdaságok derekasan helytálltak a feltörekvő gazdaságokból kiindult, legutóbbi deflációs hullámmal szemben, melynek hatására volumen- és ársokk alakult ki. Ez viszont alaposan rányomta a bélyegét a globális kereskedelem és termelőipar teljesítményére is - véli Dominic Rossi, a Fidelity International szakértője.

Az erős dollár végső soron katalizátorként hatott az égetően szükséges jegybanki koordinációs folyamatra, melynek hatására a pénzügyi környezet végre javuló tendenciát mutat. Az USA-t fenyegető recessziótól való korábbi félelmek ma már túlzónak tűnnek, a szakértő pedig arra számít, hogy az USA részvényeire jellemző bikapiaci trendben újabb felfelé ívelő szakasz fog bekövetkezni.

Hibáztak a jegybankok?

Az elmúlt hónapok során a jegybankok lépéseit több oldalról is jogosan bírálták. A kialakult helyzetben a kommunikációs hibák felesleges módon rontották a pénzügyi környezetet, és fokozták a részvénypiaci volatilitást is. Rossi szerint a Fed túl határozottan jelezte, hogy a pénzpiacok alulbecsülik a 2016-os kamatláb-emelkedéseket.

Az erős dollár volt a fő mozgatórugója annak, hogy a globális pénzügyi feltételek az elmúlt évek során egyre kedvezőtlenebbé váltak. Amióta a világ pénz- és nyersanyagpiacain dollárban számolnak, a dollár árfolyam-emelkedése nyomán az erősebb dollárban meghatározott árú eszközök értéke törvényszerűen csökkent. Bár a dollár árfolyam-emelkedésének számos oka van, ezért a jelenség nem írható kizárólag a Fed számlájára, de mivel csak a Fed tud dollárt nyomtatni, végső soron az ő felelőssége gondoskodni arról, hogy a zöldhasú ne váljon a piaci aktivitás korlátjává.

A FOMC résztvevői 2016-ra visszafogott irányadó kamatlábat várnak a Fed-től. Forrás: Fidelity

Sajnos, ahogy a dollár erősödött, nehéz időszakon mentünk át, melynek során a jegybankok lényegében saját, belföldi programjuk megvalósításán dolgoztak. Rossi ezt hibának látja, de szerencsére az illetékesek végre felismerték, hogy az egymástól független jegybanki működés eredője, pontosabban akadálytalanul érvényesülő következménye volt, hogy a dollár árfolyama a pénzügyi stabilitást is veszélybe sodró magasságokba emelkedett. A jegybankok közelmúltban végrehajtott intézkedései a devizákkal kapcsolatban folytatott, eddiginél komolyabb szintű koordinációra utalnak. Bár olyasmiről szó sincs, mint az 1980-as években aláírt Plaza- és Louvre-egyezmény, úgy tűnik, a nagyobb jegybankok mára felismerték, hogy a dollár további árfolyam-emelkedése immár senkinek nem használ.

Mi lesz a kamatvágásokkal?

A kínai jegybank (PBOC) egyértelműen kijelentette, hogy a renminbit nem fogja leértékelni, és a PBOC külföldi devizapiacokon tanúsított magatartása egyértelműen alá is támasztja ezt. Európában az EKB mennyiségi lazítási programjának kibővítése arra enged következtetni, hogy Mario Draghi nem fogja eszközként felhasználni a devizákat. Egyértelműen attól tartott, hogy a lazítást és a negatív kamatlábak bevezetését sokan az euró shortolására akarnák kihasználni. Emiatt egy sajtótájékoztatón egészen határozottan bejelentette, hogy „nem lesz több kamatvágás”. Ezzel el is érte, amit akart: megállította az euró gyengülését.

Eközben a Fednek is visszakoznia kellett a kamatemelések kapcsán decemberben kitűzött – és túlzott lendülettel megkezdett – úton. Módosított álláspontja (ebben a naptári évben négy kamatemelés helyett csak kettőt fog végrehajtani) immár egybecseng a piaci várakozásokkal, és eredményeképpen a dollár árfolyama meg is indult lefelé.

Dominic Rossi nem gondolja, hogy az USA dollárnak a Fed ülése utáni árfolyamcsökkenése bármifajta érdemi leértékelődési trend kezdetét jelentené, azt viszont igen, hogy az elmúlt két évben (és főleg 2014 közepe óta) tapasztalt dollár-felértékelődés véget ért. Ez azonnal kedvezőbbé tette a pénzügyi körülményeket, és várhatóan azt is lehetővé teszi, hogy a pénzpiacokon tapaszalt, fokozott volatilitás is alábbhagyjon.

Derű a piacokon

A pénzügyi körülmények kedvezőbbre fordulásával párhuzamosan egyre jobban látszik, hogy a fejlett országok valójában meglehetősen jól ellenálltak a harmadik deflációs hullám hatásainak. Bár a tőzsdei nyersanyagok és az ipari termelés terén sor került egy volumen- és ársokkra, de az USA belföldi gazdasága folyamatosan jó teljesítményt nyújtott, és az eurózóna, valamint az Egyesült Királyság sem sínylette meg különösebben a fejleményeket. Azok a félelmek, melyeket az USA gazdasági recesszióba süllyedésével kapcsolatban még néhány héttel ezelőtt is tapasztaltunk, erősen eltúlzottak voltak.” – tette hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International magyarországi értékesítési vezetője.

Egy korszak vége: Az USA dollár külkereskedelmi forgalommal súlyozott értéke a főbb devizákhoz képest. Forrás: Fidelity

Inkább stabil növekedésre és kedvező pénzügyi környezetre számít a Fidelity, így a piaci szegmensben – újból az USA részvénypiacának vezetésével – megindulhatnak felfelé a részvényárfolyamok. Egy esetleges kínai valutaleértékelés keresztülhúzhatná a számításokat, mivel akár újabb deflációs hullámot is kiválthatna, de ennek kockázata a jelek szerint sokkal kisebb, mint korábban.

A feltörekvő piacok és a nyersanyagok a közelmúltban visszakapaszkodtak a korábbi kétségbeejtő szintről, de ez a helyzet valószínűleg nem lesz tartós, mert mindkét terület továbbra is égető strukturális kihívásokkal néz szembe, melyek megoldása éveket vesz majd igénybe. A vezető szerepet azok a területek fogják átvenni, melyeket a legkevésbé érintettek a közelmúlt eseményei, és melyekben magas az immateriális eszközök és a szellemi tulajdon aránya, például az informatika és az egészségügy.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG