3p
Nőtt tavaly a foglalkoztatottak száma – indulnak az orosz reformok, ez jót is tesz az orosz részvényeknek – akár több száz forinttal drágulhat a cigi Magyarországon.

Tavaly a negyedik negyedévben 142 ezerrel haladta meg a dolgozók száma a 4 milliót. Ez egyben 172 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A foglalkoztatási ráta 62,6 százalékra emelkedett. Tavaly utolsó negyedévében a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 80 ezer fővel csökkent. A munkanélküliségi ráta 7,1 százalékra mérséklődött.

Az orosz kormány tegnap megszorító csomagot jelentett be, miután a S&P leminősítette. A kormány most azt közölte, hogy már előkészítés alatt áll egy január 30-ig benyújtandó törvényjavaslat is, amelynek értelmében egy rossz bankot hoznának létre a problémás banki eszközök kezelésére - írja a Portfolió a Reutersre hivatkozva. Az orosz kormány több lépést is tervez az ország krízishelyzetének kezelésére, például 200 milliárd rubelre növelik állami garanciavállalást bizonyos befektetési projekteknél. Az orosz tőzsde és a rubel is erősödéssel reagált a bejelentésekre.

Tavaly mindössze 7 milliárd szál cigarettát adtak el legálisan, ami évek óta a legalacsonyabb szám – tudta meg a Világgazdaság. Persze felmerül a kérdés, hogy mi ennek az oka: egyre többen szoknak le, vagy átszoktak a zárjegy nélküli, illegális cigire? Egy biztos, idén tovább drágul majd a dohány: egyelőre csak néhány tíz forinttal drágult egy doboz cigaretta ára néhány gyártó esetében, de a lap információi szerint a dohányosoknak jelentős, több száz forintos emelésre is fel kell készülniük.

A Tesco levelet írt dolgozóinak: nem viszi véghez a 570 fős elbocsátást. Az eredetileg bejelentettel szemben körülbelül 150-170 fős elbocsátásra kerül sor. A cég külön hangsúlyozta, hogy az elbocsátásoknak nem a vasárnapi pihenőnap az oka. A Tesco a bezárt boltokban foglalkoztatottak több mint kétharmadát dolgoztatná tovább más üzleteiben, de így is vannak, akik inkább a végkielégítést választják.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Baobab Travel utazásszervező cég már nem vág bele az idei utazási szezonba Magyarországon. A cég honlapján közölte, hogy megszünteti tevékenységét a magyar piacon. Az indoklás szerint a csökkenő fizetőképes kereslet, a folyamatos árfolyam-ingadozások és az árháború miatt döntöttek a megszűnés mellett. Az irodának jelenleg is tartózkodnak utasai külföldön, akiknek a hazaszállításáról a Baobab felelősségbiztosítója gondoskodik.

Messze a Veszprém megyeiek fizetnek a legtöbbet a gyorsforgalmi útjaikért, arányosan körülbelül tizenegyszer annyiba kerül egy kilométer gyorsforgalmi út, mint Pest megyében. A Népszabadság cikke szerint minden megyében mást adnak ötezer forintért. Van, ahol autópályából és autóútból is bőven jut a közlekedőknek, máshol be kell érniük néhány kilométernyi városi elkerülővel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG