3p
A devizahitelek forintosításáról írtak friss elemzésükben londoni elemzők – gyengül a forint, 2 éves mélyponton van a dollárral szemben – még egy devizahiteles ítéletet halasztottak el.

Európában egyre nő a deflációs félelem, így egyre nő a nyomás az Európai Központi Bankon, hogy nyúljon új eszközökhöz a gazdaságélénkítés érdekében, indítsa be a monetáris lazítást. Az euró ma éves mélypontjára gyengült a dollárral szemben: 1,3110 környékén utoljára épp tavaly szeptember elején járt az árfolyam. A forint is gyengül, a tegnapi erősödésnek már nyoma sincs: míg délelőtt még 314 közelében járt az euró jegyzése, kora délután 315,50-ig emelkedett az árfolyam. A két folyamat együtt azt is eredményezi, hogy a dollárral szemben rég látott mélységbe került a forint: 241 felé tart a jegyzés, utoljára 2012 nyarán volt ilyen drága az amerikai deviza.

Londoni elemzők szerint a magyar gazdaság is megszenvedheti az orosz-ukrán konfliktus esetleges elhúzódását, a Bank of America-Merrill Lynch szerint az orosz-ukrán konfliktus ellenszele 2015-ben akár 1 teljes százalékponttal is lassíthatja a magyar gazdasági növekedést. Az elemzők emellett azt írták, hogy a devizaalapú hitelek ügyében tervezett intézkedések várhatóan csökkentik Magyarország gazdasági sérülékenységét. A Bank of America Merril Lynch elemzői szerint nagyon valószínű, hogy a devizahiteleket a piacihoz közeli árfolyamon válthatják át forintra, hiszen a bankok már így is rengeteg pénzt kötelesek visszafizetni az ügyfeleknek.

A Portfolio.hu arról is beszámolt az elemzés kapcsán, hogy a Merill elemzői úgy vélik, hogy mivel az eurózónában a növekedést tekintve lefelé mutató kockázatok érzékelhetők, ezért az is elképzelhető, hogy az év végéig kisebb mértékű kamatvágásról dönt a Magyar Nemzeti Bank, de továbbra is a tartós tartás a valószínűbb.

Ami a devizahiteles intézkedéseket illeti: szeptember 17-re halasztotta a határozat kihirdetését az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék, amely ma délelőtt elutasította az EvoBank keresetét.

A Monetáris Tanács az nhp második szakasza keretösszegének 500 milliárd forinttal, 1000 milliárd forintra történő megemelése mellett döntött. A hitelintézetek a Növekedési Hitelprogram elindítása óta a kereslet folyamatos élénkülését érzékelik. A kereslet növekedésében szerepet játszik az európai uniós pályázatok utolsó negyedévre várható kiírása.

Mintegy 30 milliárd forintos beruházással Kazincbarcikán építi fel európai citromsavgyárát a kínai RZBC vállalatcsoport, amely ezzel 165 embernek teremt munkahelyet. A beruházáshoz a kormány 1 milliárd forintos támogatást nyújt. A vállalatcsoport termékeit az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar is felhasználja.  Az üzem nem lesz kicsi: éves termelési volumenét 100 000 tonnára tervezik, amely így akár majd a világpiac több mint 5%-át is képes lesz majd lefedni.

Kitart a lendület a tőzsdéken, szépen emelkednek az európai indexek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG