4p
100 évvel ezelőtt már két és fél éve zajlott az első világháború, de a szembenálló felek nem tudtak dűlőre jutni egymással. Az egyik hatalmas résztvevő azonban jobban kimerült, mint a többi, és ez olyan változáshoz vezetett, ami sokkal későbbi eseményeket is meghatározott, például a hidegháborút.
Az orosz forradalom első napja. Forrás: Wikimedia Commons

Oroszország, amely évszázadok óta terjeszkedett, és katonai vereséget csak ritkán szenvedett el, magabiztosan kezdett bele a háborúba, Szerbia megvédésének okán. Az Osztrák-Magyar Monarchia seregét hamar fel is morzsolta, a németek azonban meglepően kemény ellenfélnek bizonyultak. Kiderült, hogy az elmaradottabb Oroszország nem veheti fel a versenyt az iparosodott Németországgal, hiába sokkal nagyobb a területe és a lakossága, ráadásul Németország két fronton is harcolt, sőt a Monarchiát is ki kellett segítenie. Az orosz katonák elavult felszereléssel szálltak szembe a kitűnően felszerelt német haderővel szemben.

A cári uralom vége

Két és fél év alatt az oroszok óriási emberveszteséget szenvedtek, a gazdaság összeomlott, éhínség kezdődött: a terményt nem tudták a városokba szállítani. A gyengekezű cár bizonytalankodott, sokszor a neje kormányzott, akit a hírhedt Raszputyin befolyásolt (míg el nem tették végül láb alól). A cár csak egy dologra volt képes: hogy a parlamentet, a dumát, amelyet az 1905-ös forradalom után nagy nehezen engedélyezett, állandóan feloszlassa. 1917 elejére betelt a pohár.

Március 8-án (az akkori orosz naptár szerint még februárban) tüntetések kezdődtek az akkori fővárosban, Petrográdban, a mai Szentpéterváron. Ezek másnap folytatódtak, egyre többen csatlakoztak, sőt a hatóságok is kezdtek átállni. Három napon belül maga a hadsereg is átállt, megdőlt a cári kormány, helyét ideiglenes kormány vette át. A cár újabb három nap múlva le is mondott, 370 év után megszűnt a cári uralom.

További háború, újabb forradalom

A helyzet azonban keveset javult, mivel az új kormány tovább erőltette a háborút, így a problémák is ugyanazok maradtak: katonai vereségek, gazdasági káosz, élelmiszerhiány. A nép újra lázongott, így a kommunistáknak (bolsevikoknak) nem volt nehéz megszervezniük ősszel az újabb forradalmat, pláne, hogy a németek hazajuttatták tehetséges vezetőjüket, Lenint. Így immár egy másik társadalmi rendszer jött létre, amely 74 évig fenn is maradt, és a következő világháború eseményei folytán ránk is kiterjedt 40 évre.

A következmények

Az orosz forradalom rövidtávon azonban az első világháború szempontjából volt igen lényeges. Ha kicsit is másként alakulnak az orosz események, nagyon más lehetett volna a háború kimenetele, de legalábbis az azt lezáró békeszerződéseké. Ha a cári kormány, érezve a kilátástalan helyzetet, még időben különbékét köt a németekkel, akkor azok a nyugati fronton, ha nem is teljes nyereséget, de sokkal jobb pozíciót érhettek volna el még az amerikaiak megérkezése előtt, ebben az esetben Németország, Ausztria és Magyarország egyaránt kedvezőbb békefeltételeket érhetett volna el.

Ugyanez a helyzet előállhatott volna, ha az új orosz ideiglenes kormány köt gyors békét. Ekkor még a németek valószínűleg nem követeltek volna sokat, mivel nagyon sürgős volt nekik, hogy felszabaduljanak keleti erőik. Mire a minden oldalról szorongatott bolsevik kormánnyal tárgyaltak az év végén, már sokkal magabiztosabbak lettek, és amikor nem kapták meg, amit kértek, gyorsan el is foglaltak egy jóval nagyobb területet, ezután következett a breszt-litovszki béke.

Talán még a kommunizmus is elmarad

Oroszország tehát az első forradalom idején még kisebb veszteséggel léphetett volna ki a háborúból, ráadásul akkor esetleg a második forradalom is elmarad, és létre sem jön a kommunista rendszer. Ha ez később sem következik be, akkor értelemszerűen a későbbi hidegháború, és Európa 40 éves kettéosztottsága is elmaradt volna, persze azt nem lehet felmérni, hogy ha a Szovjetunió helyett Oroszország marad, birodalmával vagy anélkül, hogyan alakul a második világháború.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG