David Gordon, az Eurasia Group főigazgatója Magyarországot összeurópai biztonságpolitikai kihívásnak tartja. Véleménye szerint a következő hónapokban enyhül ugyan a feszültség Brüsszel és Budapest között, de az az év második felében ismét kiéleződik, ez a küzdelem azonban nem végződhet másként, mint hogy a majdani magyar kormány teljes mértékben felsorakozik az európai értékközösség többi tagja mellé.
David Gordon, a korábbi republikánus kormány külügyminisztériumának fő stratégája, a CIA ex-igazgatója az Alapblog.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy megdöbbentőnek tartja azokat a véleményeket, melyek szerint az Egyesült Államokban befolyásos politikai és üzleti körök az Európai Unió, vagy legalábbis az euró gyengítésében érdekeltek, hozzátette, hogy sem most sem korábban nem ismert ilyen csoportokat. Hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak alapvető geopolitikai, gazdasági, pénzügyi érdeke, hogy az Európai Unió nemcsak fennmaradjon, de erősödjék is.
Az Eurasia Group szerint a nemzetközi bizalom erősen javulni fog mind az Európai Unió, mind az euró irányában. Észlelhető, ahogy az Európai Központi Bank egyre rugalmasabban segíti formális és informális eszközökkel, óriási tőkével nemcsak az euróövezet kormányait, hanem a nagy befektetőket, bankokat, hogy erősödjék likviditásuk. Úgy véli, hogy Európa képes úrrá lenni alapvető gondjain, ugyanakkor az euró is fennmarad, még ha Görögország kiesik is belőle, de más országok kiesésével egyáltalán nem számolnak.
Az energiaárak csökkenésével ne számoljunk
A szakértő szerint Németország egyre inkább felismeri, hogy fel kell vállalnia az operatív vezető szerepet az Unióban és az euróövezetben egyaránt. Amerika mindeközben Ázsiára kénytelen koncentrálni, és várható, hogy kiéleződik a piacok esését, az energiahordozók árának emelkedését előidéző konfliktus a síita Irán és a világi szunnita Törökország között. Ennek a konfliktusnak a lehetősége önmagában véve prognózisuk szerint átlagosan négy százalékkal fogja feljebb vinni az energiahordozók árát az idén.
David Gordon véleménye szerint az euróval kapcsolatos problémákhoz társult még a nacionalizmus felbukkanása is, az unión belül a szakértő Magyarországot, és Görögországot említette meg, ahol a lakosság többsége támogatja ezt a hozzáállást. Magyarországot biztonságpolitikai kihívásnak tekinti mert az Európai Unió értékközösségre épülő rendszerét vonják kétségbe, illetőleg azt az értékközösséget, amely összefogja Amerikát és Európát.
Mélyen aggódnak Magyarország miatt
David Gordon prognózisa szerint rövid távon enyhülni fog a feszültség Brüsszel és Budapest között, az Európába vetett bizalom erősödésével párhuzamosan csökkenni fog a Magyarországra irányuló figyelem, egy sor kérdésben ugyanis kompromisszumkészséget fog mutatni a budapesti kormány, azonban az év egészére nézve mélyen aggódnak Magyarország miatt.
Előrejelzésük szerint az év második felében kiéleződhet a helyzet legkorábban 2013-ban azonban ez a küzdelem el fog dőlni, Magyarországnak nem marad más lehetősége, mint hogy minden téren, politikailag is igazodjék az európai értékközösség elvárásaihoz.
Címlapon
Egy, csak egy ember áll szóba a görögökkel?
A Görögországot támogató nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó reformokra szánt idő meghosszabbítását javasolja az Európai Parlament (EP) elnöke. Szerinte “sokat beszélünk Görögországról, de magukkal a görögökkel keveset. Ezen változtatni kell".
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Szétosztották az uralkodót ábrázoló bankjegyeket
- A banki ágazatot is megnyitja a magántőke-befektetések előtt Kína
- Egy, csak egy ember áll szóba a görögökkel?
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
Még több Makro
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- KSH: Foglalkoztatottság
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- AB
- dev
- inflációs jelentés
- tőkealap

_PH_1_oszlopos_smalllead_fill_200x116.jpg)





