2p
Új munkarenddel folytatja munkáját hétfőn az Országgyűlés. Terítéken Paks, a jövedéki biztosítékok és a gáz.

Ez alapján két hétre fogadják el a napirendet, szavazások és viták azonban csak az első héten lesznek.

A Ház az első héten hétfőtől csütörtökig ülésezik. Az első ülésnap 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló - a házszabálytól történő eltéréssel - kétperces beszédben mutathatja be a bolgár tavaszváró hagyományt. Ezt követően az interpellációkkal, valamint az azonnali kérdések és válaszok órájával folytatódik az ülés, majd a második ülésnapon elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseit és összegző módosító javaslatit tárgyalhatják.

A parlament a kedden reggel 9 órakor kezdődő ülés elején fogadhatja el egyebek mellett a kormány azon javaslatát, amely harminc évig nem kezelné megismerhető közérdekű adatként a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy részét.

Döntés várható továbbá a jövedéki biztosíték mértékének újbóli módosításáról, valamint elfogadhatnak a földgázellátást érintő változtatásokat is.

A keddi ülésnap hátralévő részében vitát tarthatnak a Miniszterelnökséget vezető Lázár János 2016-os kis népszámlálásra vonatkozó javaslatáról, továbbá a Városliget fejlesztéséről is.

Szerdán és csütörtökön összesen tizenkét nemzetközi szerződés kihirdetését tárgyalhatják a képviselők, így szó lesz például az afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról is.

A második héten kizárólag hétfőn tart ülést az Országgyűlés. A délelőtt 11 órakor kezdődő ülésen az új munkarend alapján nem lesz szükség határozatképesség biztosítására, a napirenden ugyanis csak kérdések és azonnali kérdések szerepelnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG