5p
Haknizni küldték a City képviselőjét, aki a magyaroknak is elmondta: kár próbálkozni, senki sem képes arra, mint amire London.

Magyarország és a visegrádi négyek többi országa jelenleg olyan megoldást támogat az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséről (Brexit) folytatandó tárgyalásokon, amely mindkét fél számára kölcsönös előnyökkel jár, és amelynek eredményeképpen London meg tudja őrizni globális vezető szerepét pénzügyi központként - jelentette ki Budapesten Jeremy Browne, a londoni City Európai Unióval kapcsolatot tartó képviselője, aki a térségben tett látogatást.

Egy húron pendülnek

Az MTI-nek adott interjúban Jeremy Browne úgy ítélte meg, hogy a visegrádi csoport mind a négy országa rokonszenvezik azzal a hozzáállással, hogy az unión belül kisebb központosításra, a döntési jogkörök nagyobb mértékű megosztására van szükség, olyan közösségre, amelyben független nemzetállamok működnek együtt, és elkerülve azt, hogy a tagországokat olyan lépésekre kényszerítsék, amelyek értékítéletükkel ellentétesek, és egy szorosabb, föderatívabb konstrukció felé haladjanak.

Browne a tagországokban arról egyeztet, hogy milyen megoldást lehetne találni a Brexitről később kezdődő tárgyalásokon a kölcsönös előnyökön alapuló, újfajta viszony kialakítására London és az EU-ban maradó 27 tagország között. Tárgyalásainak központi eleme annak biztosítása, hogy a City a brit kilépést követően is megőrizze vezető szerepét, amelyet Európa globális pénzügyi központjaként tölt be.

Erre csak a britek képesek?

Hangoztatta: az európai gazdaság haszonélvezője - és a Brexit után is az maradna - annak, hogy a kontinensnek a City révén a világ legnagyobbjaival versenyezni tudó pénzügyi központja van. Hozzátette, hogy a többi EU-tagországban lévő pénzügyi központok nem képesek versenybe szállni olyan versenytársakkal, mint New York vagy a legnagyobb ázsiai gazdasági centrumok.

Szerinte a Brexit egyik kockázata, hogy Európában a pénzügyi szolgáltatások kínálata szétdarabolódhat a kisebb központok között. Ez ártana az uniós gazdaságnak, mert nehezebbé tenné a vállalatok számára, hogy versenyképes kamatokkal vegyenek fel hiteleket, kedvező árfolyamokon tudjanak pénzt váltani, hogy a különböző pénzalapokban lévő vagyont versenyképes hozammal fektessék be, és kötvényeket is kellően jövedelmező kamatokkal tudjanak kibocsátani. Megismételte: minden félnek az az érdeke, hogy Londonban erős pénzügyi központ működjön.

Csak ne büntessenek

A City képviselője arra is kitért: Európában többen úgy látják, hogy Nagy-Britanniának meg kell fizetnie annak az árát, hogy a kilépés mellett döntött. Ez szerinte súlyos hiba lenne. Nem szabad hagyni, hogy az unióban a politika akadályozza a közös gazdasági érdekeket, hiszen Nagy-Britannia a világ egyik legnagyobb gazdaságaként feltétlenül fontos kereskedelmi partner marad az unió számára - fogalmazott.

Megkezdődött a harc

Browne szerint rokonszenveznek a londoni pénzügyi központtal a visegrádiak, a valóság azonban az, hogy megindult a harc az új vezetésért. Néhány példa:

Leszögezte: olyan tárgyalási kimenetelben reménykedik, amely nem arról szól, hogy a 27 országosra szűkülő EU nyertesen kerüljön ki a Brexitből, a briteket viszont megbüntessék, demonstrálják velük szemben, hogy veszítettek a kilépéssel. A tagországok lakosságának is az kedvez, ha a tárgyalások mindkét fél számára kölcsönösen előnyös, win-win helyzetet eredményeznek.

Kiléptünk, de...

Beszélt arról is, hogy az Egyesült Királyságnak az EU elhagyása ellenére nagyon komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy minél szorosabb szövetségben maradjon az EU-val, nemcsak pénzügyi szempontból, hanem más területeken is, például biztonságpolitikai vagy kulturális szempontból.

A City nyitottan áll az unión belüli munkaerőmozgáshoz is - tette hozzá, elismerve ugyanakkor, hogy Nagy-Britannián belül, országos szinten, vannak aggodalmak a migráció okozta kulturális változásokkal, a munkaerő-beáramlás jelentette nyomással és "talán legnagyobb mértékben" a bevándorlás méretével kapcsolatban. Miközben a legtöbb uniós ország a lakosság stagnálásával küzd, Nagy-Britanniában magas a bevándorlás gerjesztette népességnövekedés - emlékeztetett.

Kérdésre válaszolva Browne úgy vélekedett: az euróövezeten kívüli országok számára fennáll a kockázat, hogy elszigeteltebbnek kell érezniük magukat, ha a közös pénzt sajátként használók közé szintén nem tartozó Nagy-Britannia elhagyja az EU-t.

Így ugyanis már az uniós gazdaság mintegy 90 százalékát az euróövezeti országok adják majd, ez pedig komoly egyenlőtlenség. Véleménye szerint bizonyosan lesznek olyan országok is, amelyek vezetői elérkezettnek látják majd az időt annak sürgetésére, hogy teljesen egységes valutaunióvá fejlesszék a 27-eket, és lehetőség szerint minden tagország csatlakozzon az euróövezethez.

Ez abból a szempontból is kockázatot jelenthet Magyarország számára, hogy föderálisabb, még inkább integrált, további szabályok közé szorított térség irányába terelné az EU-t, ami - meglátása szerint - a mai magyar politikával nehezen összeegyeztethetőnek tűnik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG