2p
A nemzetközi hitelezőkkel dacolva a görög parlament elfogadta szerdán az Alekszisz Ciprasz vezette kormány által benyújtott első szociális tárgyú törvényjavaslatot, amely a válság által leginkább sújtott görög állampolgárok támogatását célozza.

A jogszabály alapján egyebek között visszakötik az elektromos áramot a számlafizetésre képtelen háztartásokba, és az év végéig 300 kilowattóráig ingyen áramot biztosítanak számukra. Mintegy 30 ezer háztartás 70-től és 220 euróig terjedő lakhatási támogatást, további 300 ezer ember pedig élelmiszersegélyt kap. A kormány becslése szerint a törvény végrehajtása 200 millió euró költségvetési kiadást jelent. 

Ebből balhé lesz

Az athéni tőzsde irányadó indexe, az Athex napi mélypontján 4,76 százalékkal 733,20 pontra zuhant szerdán a hitelezők és a görög kormány között felgyülemlett feszültség hatására. Az európai vezetők nyilatkozatai kétségeket ébresztettek a Görögországgal folyó tárgyalások pozitív kimenetelét illetően. A nemzetközi hitelezők és Athén szakértői jelenleg is egyeztetnek az euróövezeti pénzügyi támogatás négy hónappal történő meghosszabbításáról február 20-án kötött megállapodás megvalósításának részleteiről. 

A magas rangú euróövezeti pénzügyminiszteri tisztségviselőkkel kedden folytatott telekonferencián abban mindkét oldal egyetértett, hogy nem mennek jól a tárgyalások. Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap képviselői azt állították, hogy a görögök nem tanúsítanak együttműködést, így nagyon kevés információt kaptak a kormány pénzügyeiről és más egyéb fontos kérdésekről. A görög kormány viszont arra panaszkodott, hogy a szakértők be akarnak avatkozni a politikába, átlépik a tényfeltáró megbízatás kereteit.

Egy névtelenül nyilatkozó európai tisztségviselő elmondása szerint a telekonferencia görög résztvevője közölte, hogy kormánya nem akarja az ország pénzügyeit szakértőkkel megvitatni, hanem az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő tanács ülésére akarja vinni a témát. Az Európai Tanács legközelebb csütörtökön és pénteken ülésezik Brüsszelben. Az általános benyomás az, hogy a görög fél teljes mértékben elszakadt a valóságtól - mondta a névtelenül nyilatkozó európai tisztségviselő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG