4p
Korábban úgy tűnt, az amerikai elnök nem kezd már komolyabb manőverbe, béna kacsaként tölti elnöksége utolsó évét. Ezzel szemben most belehúzott, mintha hirtelen be akarná pótolni, amit a külpolitikában hét évig kihagyott: leszámol a Talibánnal, Irakból kiűzi az Iszlám Államot, közben látványosan barátkozik a korábbi ellenségekkel.
Castro megragadta a lehetőséget. Kép: EPA/ALEJANDRO ERNESTO

A folyamat első lépése a 60 éve ellenséges Kubával való békülés volt: Obama odautazott, és barátilag üdvözölte az ifjabb (bár már 85 éves) Castrót, Rault, a sok évtizedig uralkodó Fidel öccsét. A lépés megítélése meglehetősen vegyes volt Amerikán belül, de úgy tűnik, Obamának tetszenek a korábbi ellenségekkel való teátrális találkozások, hisz most ellátogatott Hirosimába, ezt követően pedig Vietnamba, ahol eltörölte a fegyverembargót.

Belehúzott

Ennél viszont sokkal lényegesebb, ami az utolsó pár napban azon a két helyen történt, melyeket Amerika háborúban szabadított fel a szélsőséges diktatúrák alól, de azt hitte, ennyi elég is, a béke és prosperitás magától is eljön. Nem így lett, sem Irakban, sem Afganisztánban, és ezzel a helyzettel eddig nem is tudott mit kezdeni az elnök. Most azonban aktivizálta magát mindkét helyen.

Afganisztánban már egy ideje az a stratégia, hogy az afgán kormány tárgyal a kevésbé szélsőséges tálibokkal, megpróbálja őket koalíciószerűen bevonni a hatalomba. A szervezet szélsőséges vezetőinek ez nem tetszik, ők a 2001 előtti totális, terrorra épülő hatalmat akarnák. Mit lehet ilyenkor tenni, ha nem akar Amerika újra véget nem érő szárazföldi háborúba bocsátkozni? Zseniális módszert találtak: egy vezető nélküli repülővel, azaz drónnal kilőtték a Talibán szélsőséges vezérét.

Senki sem bújhat el

Lehet erre azt mondani, hogy majd jön egy másik, de ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt egy kemény és szélsőséges vezetőt nehezen pótol egy ilyen szervezet, hisz ritkán akad hasonlóan alkalmas ember a feladatra, és sokszor az új vezető békülékenyebb és együttműködőbb. Másrészt az a tény, hogy a szuperhatalom bármikor, bárhol, bárkit ki tud iktatni, rettegéssel tölti el a harcias tálibokat. Bármilyen vezetőt választanak, annak minden telefonját lehallgatják, futárait nyomon követik, bemérik, és úgy döntenek, saját emberi élet kockáztatása nélkül megölhetik.

Ugyanez a módszer az Iszlám Állam esetében is célravezető, amióta módszeresen levadásszák a vezetőit, látványosan meggyengült a szervezet. Emellett Obama az iraki hadsereget is alaposan ellátta fegyverzettel és tanácsadókkal, hogy a korábban az iszlamisták elől megfutamodó sereg most képes legyen visszafoglalni a két éve elveszett városokat. Most épp a Bagdadhoz közel fekvő, ezért meglehetősen fontos Falludzsa ostromát kezdték meg, hosszas előkészítés után.

Iraki Sztálingrád

A város környékét már tavaly birtokba vették, azóta a tágabb körzetét is megtisztították, hogy ne kaphassanak erősítést a benn lévő terroristák, és csak ez után kezdődik meg a város ostroma, mint egykor Sztálingrádnál. Az ostrom gondos légi előkészítéssel kezdődik: a város körüli és a városban jól azonosítható ellenséges célpontokat helikopterekről módszeresen kilövik. Ugyanakkor nem akarnak ajtóstul rontani a házba: a városban még 100 ezer lakos van, az ő életük megkímélése elsődleges cél, ráadásul arra is vigyázni kell, hogy a síita iraki hadsereg ne kerüljön összetűzésbe a szunnita lakossággal.

Előbb kellett volna

Obama tehát belehúzott, hogy elnöksége látványos sikerekkel érjen véget. Kár, hogy nem jóval előbb tette, már a szíriai polgárháború korábbi szakaszában, de legkésőbb az Iszlám Állam megalakulásakor. Elkerülhető lett volna a szíriai és az iraki vérontás nagy része, valószínűleg Európa megúszta volna a menekültáradatot, nem is beszélve néhány terrortámadásról. A zűrös térséget nem lehet magára hagyni, a béketeremtésre, majd fenntartásra feltehetően még több elnöki ciklusán át szükség lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG