3p
Tegnap még úgy tűnt, igen feszült Amerika és Törökország között a helyzet, bár már küszöbön állt az amerikai alelnök törökországi látogatása, ezt enyhítendő. Meglepő volt, hogy a törökök átlőttek Szíriába, de most már tudjuk, hogy ez amerikai engedéllyel történhetett. Ma már ugyanis együtt lőnek.

Az elmúlt két napban az volt a meglepő, hogy Törökország beavatkozik a szíriai harcokba, mégpedig nem csak az Iszlám Állam utolsó állásait lőtte, hanem az Amerikával szövetséges, a felszabadításban eddig kulcsszerepet játszó YPG kurd milíciát is. Nem is akárhol: a nemrég felszabadított Manbidzs városánál, mégpedig azzal a céllal, hogy a kurdok most már álljanak meg, sőt vonuljanak vissza az Eufrátesz keleti partjára, és a nyugati oldalt hagyják meg a törökbarát szunnita arab erőknek.

Titokban lezsírozták

Mielőtt elgondolkozhattunk volna, hogy vajon Amerika mit szól ehhez, hisz elvileg két szövetségese közti konfliktusról van szó, kiderült, hogy már előre lejátszottak valamit a felek, mert ma már a törökök és az amerikai vezetésű szíriai koalíciós erők együtt támadták meg Dzsarablusz városánál a dzsihádista erőket. Először csak Törökországból ágyúztak, utána török és amerikai gépek együtt bombázták az Iszlám Állam állásait.

Mindeközben a török speciális földi erők is átlépték a határt, hogy segítsenek a légitámadások irányításában. Ez az első eset, hogy a törökök aktívan részt vesznek a szíriai műveletekben, és erre Amerika felkészíthette őket, hisz egy közös akciót időbe telik megtervezni. Így az elmúlt napok üzengetései feltehetőleg leginkább csak a figyelemelterelést szolgálhatták, azt gyaníthatjuk, hogy a két ország már megegyezett a vitás kérdésekben, és Joe Biden amerikai alelnök mai látogatása is inkább csak jelképes lesz, a lényeget már a háttérben megbeszélték.

Barát vagy ellenség? Mikor hogy

Az akció önmagában egyébként logikus: az Iszlám Állam utolsó állásait is fel akarják számolni a török határ mentén, ez lényegében mindenkinek az érdeke. Ugyanakkor a törökök szerettek volna egy kis területrészt, ahol nincsenek ott a kurdok, kérdés, hogy ezt Amerika a kurdokkal is letárgyalta-e (gyanítjuk, hogy igen). Így viszont tovább bonyolódott annak áttekinthetősége, hogy ki kinek a barátja, és kinek az ellensége.

Az török-amerikai stratégia szövetség, ami a közös NATO tagságból is fakad, ezzel feltehetően helyreáll. Ugyanakkor Erdogan török elnök Oroszországgal is újra szoros kapcsolatokat épített ki, de az oroszok által támogatott Aszad szír kormányát utálja, és azt is minél távolabb tartaná a határaitól, ahol lehetséges. Ennek fényében érthetőbb már a kurdok támadása, melynek során felszabadították a sokkal keletebbre fekvő Haszaka városát Aszad erőitől.

Jöhetek még meglepetések

Az Iszlám Állam mindenkinek az ellensége, de azt lépésenként fel is számolják. A kurdok Amerika barátai lettek, és valószínűleg a támogatás meg is fog maradni, ugyanakkor Amerika feltehetően biztosítani fogja török szövetségesét, hogy a kurdok nem a teljes szír-török határszakaszt fogják ellenőrizni, hanem csak az általuk lakott területet. A kérdés már csak az, hogy Aszad erői mit tarthatnak meg Szíriában, és hogy a sem általuk, sem a kurdok által nem ellenőrzött szunnita arab területeken ki lesz az úr. Persze a mai meglepetés után még jövet pár újabb nem várt fordulat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG