4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Javította idei növekedési prognózisát a GKI, de a bankokat sújtó teher jelentősen rontja a fejlődés perspektíváit.

Javította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt., legfrissebb prognózisa szerint a GDP 2014-ben 3 százalékkal, jövőre pedig 2 százalékkal bővülhet, ugyanakkor a bankrendszert sújtó újabb, ezermilliárdos teher jelentősen rontja a fejlődés perspektíváit - ismertette Vértes András, a GKI elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Az előrejelzés az idén és jövőre is 3 százalék alatti államháztartási hiánnyal számol, az államadósság valós csökkenéséhez szükséges javulást azonban nem sikerül elérni - tette hozzá.

Az infláció a GKI szerint idén az év utolsó hónapjaiban már egy százalék köré emelkedik havi összevetésben, de 2014-ben átlagosan így is csak 0,3 százalék lehet. Ez egyrészt a világpiaci folyamatoknak, másrészt a "mesterséges rezsicsökkentésnek" köszönhető, ami azonban hosszú távon nem tartható fenn - mondta Vértes András, hozzátéve, hogy 2015-ben már átlagosan 2,5 százalékkal nőhetnek a fogyasztói árak.

A bankok így nem fognak tudni segíteni

Vértes András a bankok elszámoltatásával kapcsolatban kifejtette, hogy az újabb, 1000 milliárd forintos teher ugyan "nem dönti össze" a bankrendszert, de várható, hogy a bankok tevékenysége nagyon gyengén fogja segíteni a gazdaság fejlődését.

Évekkel ezelőtt a bankfelügyelet engedélyezte ezeket a devizahitel-szerződéseket, most pedig tisztességtelennek minősíti, miközben az állam nem vállalja magára az országkockázat növekedését a kamatemelkedésben és arra sem ad magyarázatot, miért nem fedezte le a svájci frankban fennálló adósságot például a devizatartalékban, azonos devizában. A bankrendszer "megterhelése" lehetetlenné teszi az üzleti hitelezés fellendülését - vélekedett a GKI elnöke.

Az ipar és a reálbérek

A növekedési kilátásokkal kapcsolatban elmondta, hogy az idei növekedésben jelentős szerepet játszott az ipar és az építőipar dinamikája, jövőre azonban már lassulás várható: az ipar 4 és az építőipar 6 százalékos bővülésével számol a GKI az idei 5,5 és 12 százalék után. A beruházások az idei 10 százalékos emelkedés után jövőre már stagnálnak a prognózis szerint - hangsúlyozta Vértes András.

Szólt arról is, hogy 2014-ben a reálkeresetek több mint 3 százalékkal (a közfoglalkoztatottak nélkül több mint 4 százalékkal) nőnek. A reáljövedelmek 3,5 százalékkal, a fogyasztás nyolc éve nem látott ütemben, mintegy 2 százalékkal bővül, míg a nettó megtakarítási ráta a GDP 5-6 százaléka körül alakul. A fogyasztás azonban még 2014-ben is 2 százalékkal marad el a tíz évvel korábbitól, és csak 0,5 százalékkal haladja meg a 2010. évit - hívta fel a figyelmet Vértes András.

Hozzáfűzte, hogy 2015-ben a közszférában a pedagógusok kivételével alig lesz béremelés, az újra elinduló áremelkedés pedig a versenyszektorban is fékezi a reálkeresetek emelkedését. Így 2015-ben összességében a reálkereset és -jövedelem szinte stagnál, a fogyasztás lassuló ütemben, 1-1,5 százalék között bővül a GKI előrejelzése szerint.

Gyengül a forint

Vértes András megjegyezte, hogy még nem ismert a kormány 2015. évi költségvetésre és esetleges adóváltoztatásokra vonatkozó törvényjavaslata. Így a jövő évi költségvetési folyamatok elemzéséhez csak a kormány által áprilisban benyújtott konvergencia-program áll rendelkezésre. A GKI úgy véli, hogy az államháztartási hiány idén 2,9, jövőre pedig 2,5 százalék lesz, utóbbi azonban - bizonyos, további európai uniós feltételek miatt - nem lesz elég az EU-előírások teljesítéséhez - hívta fel a figyelmet Vértes András.

A GKI megítélése szerint a piaci hozamok várható emelkedése ellenére ameddig csak lehet, változatlan marad az alapkamat, a forint azonban gyengül. A 2014. évi 312 forintos átlag után 2015-ben 320 forintos átlagos euró-árfolyam várható - ismertette az elnök.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG