3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Talán a kőművesek is nyaralni mentek. Ugyanis a májusi nagy szám után júniusra jócskán visszaesett az építőipari termelés volumene: szezonálisan és munkanappal kiigazítva 7,5 százalékkal volt alacsonyabb. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest ugyan van növekedés, de lényegesen kisebb: míg májusban 28,7 százalékkal nőtt a termelés volumene, addig júniusban már csak 9,8 százalékkal. Az építőipar termelői árak 2,3 százalékkal emelkedtek.

Alábbhagyott a lendület, de miért?

Az építőipari termelés másfél éve tartó növekedése júniusban a korábbi hónapokban megfigyelt nagyarányú bővüléshez képest kisebb mértékű volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Privátbankárral. Mint közleményükben írják, ezt részben az épületek szerkezetépítését végző vállalkozások termelésének a 2013. júniusi magas bázishoz viszonyított visszaesése okozta, de az út- és vasútépítést végző szervezetek termelésének növekedése is kisebb mértékű volt, mint az elmúlt néhány hónapban.

Szezonálisan és munkanappal kiigazítva a termelés volumene 7,5 százalékkal alacsonyabb volt a májusinál. Az év első hat hónapjában a termelés 22,8 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához mérten.

Júniusban mindkét építményfőcsoport termelése meghaladta az egy évvel korábbit: az épületek építése 2,4, az egyéb építményeké 18 százalékkal. Az egyéb építmények jelentős növekedése a korábbi hónapokhoz hasonlóan az ország több területén folyó vasút-felújítási és útépítési munkák, valamint közműfejlesztések eredménye. A szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építése 8,4, az egyéb építményeké 1,4 százalékkal alacsonyabb volt az egy hónappal korábbihoz viszonyítva.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – az épületépítési projekt szervezése és az épületek szerkezetépítése – júniusban 15,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. Az egyéb építmények ágazat termelése 21,6 százalékkal emelkedett. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 18,3 százalékkal nőtt 2013 júniusához képest.

A 2014. júniusában kötött új szerződések volumene 14,3 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene jelentősen, több, mint 30 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 2,5 százalékkal kisebb volt az előző évinél.

Ennyi szerződést kötöttek

Az új szerződések júniusi visszaesése ellenére az építőipari vállalkozások 2014. június végi szerződésállományának volumene 57,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 9 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 84,2 százalékkal magasabb volt, mint 2013 június végén.

Az építőipar termelői árai 2014. II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,3 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 3, az egyéb építmények építése ágazatban 2,7, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban pedig 1,7 százalékkal nőttek az árak. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,8 és 3,6 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,5 százalékkal voltak magasabbak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG