3p
A Naftohaz ukrán állami gázóriás szállt bele Oroszországba, egyébként nem is alaptalanul.
(Fotó: 123rf.com)

A Naftohaz és hat leányvállalata döntőbírósági eljárást kezdeményezett Oroszországgal szemben, amelyben 2,6 milliárd dollár kártérítést követel a Krím félsziget 2014 tavaszán végrehajtott önkényes elcsatolása miatt elszenvedett veszteségeiért.

A Naftohaz keresetében a két ország közötti, egymás befektetéseinek kölcsönös védelméről szóló kormányközi megállapodás megsértésére hivatkozik, amit Oroszország a félsziget bekebelezése után a cég és leányvállalatai krími vagyonának jogellenes elkobzásával sértett meg. Az ukrán gázkonszern az emiatt elszenvedett veszteségét 2,6 milliárd dollárra becsüli.

Kemény orosz fellépés

A gázcég álláspontja szerint 2014-ben Oroszország nagyszabású összehangolt művelettel fosztott meg vagyonától ukrán vállalatokat úgy, hogy ezért kompenzációt nem fizetett. A művelet során fegyveresen szálltak meg fúrótornyokat, és a Naftohaz szinte minden krími vagyonát orosz vállalatoknak adták át.

Február közepén az ukrán gázvállalat írásban értesítette Oroszországot kártérítési követeléséről az elkobzott eszközökért, jelezve, hogy amennyiben a vitát tárgyalásos úton nem rendezik, bírósághoz fordul.

A Naftohaz 2015-ös jelentése szerint a vállalatcsoport évi két milliárd köbméter földgáz kitermelésétől esett el. A Krím elcsatolása előtt ottani leányvállalata, a Csornomornaftohaz 18 lelőhelyen folytatott kitermelést, négy önműködő fúróberendezést, 24 úszóeszközt használt, továbbá gázszállító rendszerrel rendelkezett, csaknem 1200 kilométer főgázvezetékkel, valamint 286 kilométer tengeri vezetékkel.

Több vitájuk is van

A Naftohaz két tételben, összesen 28,3 milliárd dollárt követel az orosz Gazpromtól a stockholmi nemzetközi döntőbíróságon. Az ukránok szerint 18,1 milliárd azért járna az orosz gázóriástól, mert vitatható volt a cég gázárképzése 2011 és 2015 között, 10,2 milliárd dollár pedig azért, mert 2009 és 2015 között nem az érvényes szerződéssel összhangban teljesítette a tranzit gázszállítási kötelezettségeit.

Ehhez jött most hozzá a Krím elcsatolása miatti kártérítési igény. Ugyanakkor az orosz Gazpromnak is van követelése Ukrajnával szemben: 38,7 milliárd dollárra tart igényt arra hivatkozva, hogy a "take or pay" rendszerű szerződés ellenére Ukrajna csak a felhasznált mennyiségű gázért fizetett, több éven át nem használva ki a teljes kvótát, amelynek megvételére kötelezettséget vállalt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG