2p
A német sajtó információi szerint nem akárkik csapnak össze majd 2017 szeptemberében a választásokon.
Martin Schulz. Kép forrása: EPA

A német szociáldemokrata párt egyre több befolyásos politikusa támogatja, hogy ne a pártelnök Sigmar Gabriel legyen a párt kancellárjelöltje a 2017 szeptemberében esedékes szövetségi parlamenti választáson, hanem Martin Schulz, az Európai Parlament SPD-s elnöke - értesült a Der Spiegel.

A hetilap szombaton megjelenő számához készült összeállításból pénteken előzetesen ismertetett részletek szerint irányzatokon és tartományi szervezeteken átívelő egység formálódik azzal a céllal, hogy ne az esélytelennek tartott Sigmar Gabriel legyen a szociáldemokraták országos választási listájának vezetője jövőre.

Hamarosan meglehet Merkel jelölése

Sigmar Gabriel az utóbbi hetekben több nyilatkozatban, interjúban jelezte, hogy az SPD jövő tavaszig ráér kancellárjelöltet állítani. Megjegyezte: azért sincs ok a sietségre, mert a kancellári tisztség elnyerésére esélyes másik erőnek, a jobbközép CDU/CSU pártszövetségnek sincs még jelöltje.

Azonban várhatóan hamarosan lezárul a hivatalban lévő kancellár, Angela Merkel vezette CDU és a Horst Seehofer bajor kormányfő vezette CSU vitája a menekültügyről, és így a CDU a december elején tartandó kongresszusán ismét Angela Merkelt választhatja meg pártelnöknek, és teheti meg kancellárjelöltnek.

Ezért az SPD-ben egyre többen sürgetik a döntést, mert el akarják kerülni, hogy az SPD-nek ne legyen kancellárjelöltje, amikor Angela Merkel bejelenti indulását, és mivel Martin Schulznak rövidesen el kell döntenie, hogy 2017 januárjában lejáró megbízatása után vállalná-e újabb két és fél évre az EP elnökségét - amely a hagyományok szerint a következő periódusban az EP jobbközép pártjait összefogó Európai Néppártnak járna -, még októberben pont kerülhet az ügy végére.

Egyszerűen nem szeretik

Az SPD-t a 2009-es, elbukott Bundestag-választás óta vezető Sigmar Gabriellel az legfőbb gond, hogy csekély a lakossági támogatottsága. A Forsa közvélemény-kutató intézet legutóbbi, szeptemberi adatai szerint ha közvetlenül lehetne kancellárt választani, a németek 44 százaléka Angela Merkelre szavazna, és 16 csupán százaléka választaná Sigmar Gabrielt, ami 28 százalékpontos lemaradást jelent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG