2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Havazást több helyre is ígérnek, viszont az előző szuperhét után sokkal nyugisabb napok jönnek, elég kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot a jövő héten, és egyiküknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása. Azért unatkozni nem fogunk: több kifejezetten érdekes adat is érkezik majd.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön teszi közzé a keresetek tavaly novemberi alakulásáról szóló statisztikát.  Tavaly októberben 4,8 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 5,6 százalékos volt a növekedés, az előző havi 5,3 százalékkal szemben.

Mivel októberben az éves infláció 0,1 százalékos volt, a keresetek emelkedésével csaknem megegyező volt a reálkeresetek emelkedése is. A vállalkozásoknál 3,9 százalékos keresetnövekedést mért a statisztika, amelyből a rendszeres jövedelmek 3,6 százalékkal, a prémiumok és más egyszeri rendkívüli juttatások növekedése 9,3 százalékos volt.

A költségvetési intézményeknél - szintén a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, beleértve a nem rendszeres kifizetések 29,4 százalékos emelkedését is - 10,7 százalékkal nőttek a keresetek.

Végre kiderül a pontos hiány

Szintén csütörtökön közli a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a részletes adatokat az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi alakulásáról.  A január 6-án közzétett előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének tavaly decemberi hiánya 247,8 milliárd forintot tett ki, az éves deficit 1218,6 milliárd forint lett.

A központi költségvetés 1195,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 24,9 milliárd forintos deficittel, míg az elkülönített állami pénzalapok 2,2 milliárd forintos szufficittel zárták a tavalyi évet.

A 892,4 milliárd forintos módosított törvényi előirányzatnál 326,2 milliárd forinttal magasabb volt a pénzforgalmi hiány, ami főként a fejezeti kezelésű előirányzatok uniós bevételeinek mintegy 560 milliárd forintos elmaradásával magyarázható.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az előzetes számok alapján közölte: az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi hiánya 1218 milliárd forint volt, a GDP-arányos hiány 2 százalék lehet a tervezett 2,4 százalékkal szemben, az adósságszint pedig várhatóan 76 százalék alá csökken. Az elemzők kedvezőnek tartják az államháztartás tavalyi hiányának alakulását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG