8p
Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságának "BB/B" szintű adósosztályzatait pénteken a Standard & Poor's, az eddigi stabil kilátással. Vagyis maradtunk a bóvli kategóriában. A gazdasági növekedés nemsokára visszaeshet. Talán majd tavasszal lehet jobb minősítésünk.

A nemzetközi hitelminősítő a lépéshez fűzött londoni elemzésében közölte: úgy látja, hogy több évnyi "heveny" magánszektorbeli mérlegalkalmazkodási folyamat és költségvetési szigor után a magyar gazdaságban megkezdődött a kilábalás – tudósított az MTI. Eszerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén reálértéken három százalékot meghaladó ütemben növekszik. A Standard & Poor's várakozása szerint a magyar gazdaság teljesítménye 2015 végére már valamivel túllépi a 2007-ben - a pénzügyi válság elhatalmasodása előtt - mért szintet.

Hátrább lesznek azok az agarak

A magyar gazdaság növekedési potenciálja viszont a későbbiekben alacsonyabb szintre áll be – jósolta a hitelminősítő. A gazdaság jelenlegi növekedési lendületének erősödését részben a beruházások és a fogyasztás korábbi nyomott szintjéből eredő bázishatások, részben a "nagyvonalú" EU-folyósítások, részben pedig olyan kormányzati gazdaságpolitikai intézkedések okozzák, amelyek rövid távon segíthetik, középtávon viszont hátráltathatják a növekedést – derült ki.

Amint az intézkedések hatásai kifutnak, a Standard & Poor's várakozása szerint a magyar gazdaság potenciális növekedési rátája 1-1,5 százalékra esik vissza. A kiszámíthatatlan gazdaságpolitikai döntéshozatal, a terjeszkedő közszféra, a regresszív és túlbonyolított adókörnyezet, a nem nyereséges bankrendszer és a csökkenő népesség visszahúzó erővel hat a magyar gazdaságra – áll az elemzésben.

Az ukrán-orosz meccs még bekavarhat

Ezt a felívelő, később ismét lefelé tartó növekedési pályát más nagy londoni házak is jósolják Magyarország esetében, bár elsősorban külső okok, mindenekelőtt a gyenge euróövezeti növekedés és az ukrajnai válság hatásainak átgyűrűzése miatt – írja az MTI. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai új előrejelzésükben az első félévi erőteljes teljesítmény alapján három százalékos magyar GDP-növekedést valószínűsítettek 2014 egészére, de a ház szerint az orosz-ukrán konfliktus ellenszele 2015-ben akár egy teljes százalékponttal is lassíthatja a magyar gazdasági növekedést.

 

A Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai legutóbbi felülvizsgált előrejelzésükben közölték, hogy a hazai kereslet élénkülése és a devizahitelesek terheinek enyhítése alapján "könnyen elképzelhetőnek" tartanak akár 3,5 százalékos idei egész éves GDP-növekedést is a magyar gazdaságban. A ház londoni elemzői közölték ugyanakkor azt is, hogy véleményük szerint ezt az ütemet nehéz lesz fenntartani hosszabb távon. A cég ezért 2016-ban 2,3 százalékos egész éves növekedést vár Magyarországon.

 

Bizony kevés működőtőke jön hozzánk

A Standard & Poor's pénteki elemzése szerint 2009 óta – a külföldi anyabankok nagy tőkeinjekcióitól és egyes jelentős feldolgozóipari beruházásoktól eltekintve – gyenge a működőtőke-beáramlás a magyar gazdaságban. A cég számításai szerint a közvetlen külföldi befektetések értékének éves átlaga a 2009 óta eltelt időszakban nem éri el a GDP egy százalékát, jóllehet 2001 és 2008 között évente átlagosan 3,1 százalék volt. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy ez a folyamat az egész térségre jellemző.

A hitelminősítő közölte: nem számol azzal, hogy a devizahitelesek törlesztési terheinek enyhítését célzó intézkedések a magyar bankszektor átlagos tőkemegfelelési rátáját a nyolc százalékos szabályozási minimum alá csökkentenék, de ezek az intézkedések a magyar gazdaság hitelellátásnak további szűkítésére késztetik a bankokat.

Nem vagyunk ajánlottak a befektetésre

A Standard & Poor's elemzői ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a háztartások devizahitel-állományának csökkentése kedvező hatással lesz a magyar monetáris politika rugalmasságára. Az S&P szerint várhatóan teljesül a hazai össztermékhez (GDP) mért 2,9 százalékos idei magyar államháztartási hiánycél, bár van néhány kockázat; a cég ezek közé sorolja a vártnál alacsonyabb inflációt.

A Standard & Poor's menetrendjében az idei évre a pénteken ismertetett értékelés után már nem szerepel több dátum Magyarország adósosztályzatának felülvizsgálatára. Az S&P március végén hajtotta végre idei előző magyar felülvizsgálatát; akkor stabilra javította a magyar besorolás kilátását a leminősítés lehetőségére utaló addigi negatívról.

Magyarországra a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül jelenleg ez a cég tartja érvényben a leggyengébb besorolást: a "BB" hosszú futamidejű magyar osztályzat az S&P listáján a befektetési ajánlású sáv aljától két fokozattal elmarad.

Háromból kettő legalább stabil

A Moody's Investors Service hosszú távú magyar szuverén osztályzata ennél egy fokozattal jobb, "Ba1", amely e cég besorolási módszertana alapján azonos a Fitch Ratings "BB plusz" hosszú futamidejű magyar szuverén devizaadós-minősítésével. E két cég magyar osztályzatai is azonban még egy fokozattal elmaradnak a befektetésre ajánlott kategória alapszintjétől, a "Baa1/BBB mínusz" besorolástól.

Magyarország államadós-osztályzatainak kilátása a három cég közül azonban kettőnél már stabil; a Standard & Poor's március vége, a Fitch 2012 decembere óta stabil kilátást tart érvényben a magyar besorolásokra. A Moody's magyar adósosztályzatának kilátása továbbra is negatív.

Nem kiszámítható a gazdaságpolitika

Az MTI által megkérdezett elemzők rövid értékelése szerint nem volt meglepetés, hogy megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságának "BB/B" szintű adósosztályzatait pénteken a Standard & Poor's, az eddigi stabil kilátással. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a "papírforma" érvényesült, erre lehetett számítani.

Elmondta: a magyar gazdaság teljesítménye jobb, mint fél, vagy egy éve, a határozott javulás ellenére a hitelminősítő azonban nem változtatott a magyar adósosztályzaton, vélhetően a gazdaságpolitikai bizonytalanságok miatt. Török ezek közé sorolta az egyes gazdasági szektorokat érintő intézkedéseket, például a devizahiteleseket megsegítő törvény, illetve a további várható jogszabályok esetleges hatásait.

Az a fránya államadósság nem csökken

A vezető elemző arról is szólt, hogy ugyan az első fél év növekedési adatai gyors magyar gazdasági bővülést mutattak, de ezekben számos egyszeri hatás is érvényesült. Úgy vélte: a hitelminősítő foglalkozott az államadósság pályájának alakulásával is, és úgy látták, az adósság/GDP alakulásában még nem látni csökkenő tendenciát. Van esély az államadósság GDP-hez mért arányának csökkenésére, de ehhez sok feltételnek kedvezően kell alakulnia.

Ha például a hazai növekedés egyszeri okok miatt lelassul, például azért, mert a nyugat-európai gazdaság nincs jó helyzetben, illetve az ukrán-orosz válság hatására, akkor ezek a tényezők megakadályozhatják a látványos javulást az államadósság arányának GDP-hez viszonyított alakulásában – elemezte Török Zoltán.

Majd megnézzük, mi jön ezután

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint sem volt meglepetés az S&P osztályzata, annyi lehetett volna a változás, hogy pozitív kilátással mondja meg az osztályzatát a hitelminősítő. Az S&P is vélhetően kivár, mint a többi hitelminősítő, és azt nézi, megmarad-e a magyar gazdasági növekedés dinamikája, illetve tovább tud-e csökkenni az államadósság GDP-hez mért aránya.

Hozzátette, a hitelminősítő a kockázatok közé sorolta, hogy a forint elmúlt időszakbeli gyengülése növeli az államadósságot, és a hitelminősítő szerint kockázatot jelent az állami tulajdon növekedése, az állam vállalatvásárlásai is.

Kockázatosak a bankjaink

Úgy ítélte meg: az S&P szakértői nem látják, hogy 2016 végéig érdemben csökkenne az államadósság GDP-hez mért aránya. Az S&P a magyar bankszektor helyzetét is kockázatosnak ítélte, egy 10-es skálán 8-as osztályzatot adtak a magyar bankszektornak. Talán a jövő tavaszi minősítésében javít majd pozitív kilátásra a Standard & Poor's – mondta Németh Dávid.

A felminősítésre, vagy legalább a kilátások javítására azért voltak, akik számítottak, sőt a hét közepi jó hazai részvénypiaci teljesítményt is ilyesféle spekulációkkal magyarázták. De valószínűleg már legkésőbb péntek reggelre belátták tévedésüket, hiszen jó nemzetközi klíma ellenére pénteken meredeken estek a hazai részvényárfolyamok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG