3p
Kitart havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programja mellett az EKB - közölte a szerdai kamatöntő ülést követő tájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke.

Az Európai Központi Bank (EKB) változatlanul, 0,05 százalékon hagyta irányadó kamatát szerdai kamatdöntő ülésén. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak. Az EKB 2014. szeptember 4-én csökkentette 0,15 százalékról 0,05 százalékra az irányadó kamatot, azóta nem változtatott rajta.

Eloszlatta a kételyeket

A bejelentést követő monetáris politikai tájékoztatón és gazdasági helyzetértékelésen Mario Draghi az eszközvásárlási program módosítására vonatkozó piaci találgatásokat eloszlatva leszögezte, hogy a havi 60 milliárd eurós eszközvásárlások jól haladnak és a terveknek megfelelően 2016 szeptemberéig fognak tartani. Addig azonban mindenképpen, "amíg meg nem győződünk róla, hogy az inflációs környezet céljainknak megfelelően alakul" - szögezte le.

Kifejtette, az EKB monetáris döntéshozó testülete elkötelezett monetáris stratégiája véghezvitele mellett és ebben elsősorban a fogyasztói árindex alakulására összpontosít, miközben igyekszik figyelmen kívül hagyni az átmenetinek tekintett fluktuációk hatását.

Belökték a szekeret

Mario Draghi tájékoztatójában kijelentette, hogy az EKB monetáris intézkedései nagyban hozzájárultak az euróövezeti pénzügyi kondíciók javulásához, az inflációs várakozások emelkedéséhez, valamint a kedvezőbb lakossági és vállalati hitelfeltételek kialakulásához. Mindezek együttes hatása a gazdaságon végiggyűrűzve nagyban hozzájárult a növekedés beindulásához - mondta. A monetáris politikai eszközök alkalmazása megadta a gazdaságnak a növekedés beindulásához szükséges lökést és hozzájárult a fellendülés alapjainak a kiszélesedéséhez - állapította meg.

Az infláció az elkövetkező hónapokban még alacsony lesz - jelezte a tájékoztatón az EKB elnöke, de az év vége felé emelkedésnek indul. Az EKB monetáris tanácsa továbbra is szoros figyelemmel követi majd az árak alakulását befolyásoló kockázati tényezőket - tette hozzá.

Mit várnak a gazdaságtól?

Az EKB a növekedési kilátások függvényében javította euróövezeti inflációs előrejelzését: az idén eszerint a márciusi 0,0 százalékos előrejelzéssel szemben 0,3 százalékos lesz, jövőre és 2017-ben pedig a márciusi előrejelzéssel megegyező 1,5, illetve 1,8 százalék. Az EKB prognózisa szerint az euróövezeti GDP-növekedés az idén és jövőre a márciusi előrejelzéssel megegyező 1,5, illetve 1,9 százalék lesz, 2017-ben pedig 2 százalék, kissé alacsonyabb a márciusban jelzett 2,1 százaléknál.

Mario Draghi beszámolójában megállapította, hogy az euróövezeti gazdasági növekedés kockázatai változatlanul mérsékeltnek tekinthetőek, az EKB intézkedéseinek köszönhetően azonban kiegyensúlyozottabbá váltak. A növekedési potenciált továbbra is nagyban korlátozza a költségvetési kiigazítások szükségessége - jegyezte meg.

Az EKB elnöke hangsúlyozta, hogy számos országban a intenzívebb szerkezeti és munkaerő piaci reformokat kell végrehajtani, az üzleti környezetet és a versenyképességet javító gazdaságpolitikai intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy a laza monetáris politikai környezetben kialakulhassanak a tartós növekedés alapjai.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG