2p
Portugália engedélyt kért nemzetközi hitelezőitől a Nemzetközi Valutaalaptól kapott kölcsön több mint felének előtörlesztésére - jelentette be a portugál pénzügyminisztérium kedden.

A kormány múlt héten küldött levelet a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Unió illetékes hatóságainak, melyben azt kérte, hogy engedélyezzék 14 milliárd euró idő előtti visszafizetését. Portugália két és fél év alatt fokozatosan törlesztené ezt az összeget.

Az előtörlesztéshez szükséges a nemzetközi hitelezők beleegyezése. A portugál kérelem az euróövezet pénzügyminisztereinek február 16-ra Brüsszelbe összehívott tanácskozásán kerül napirendre.

Sikeres volt a program?

Portugália tavaly májusban lépett ki a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag védelme alól, miután teljesítette annak a 78 milliárd eurós hitelprogramnak valamennyi feltételét, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Unió 2011-ben indított fizetőképességének biztosítása érdekében. Lisszabon 25,7 milliárd eurót kapott a valutaalaptól.

Maria Luis Albuquerque portugál pénzügyminiszter január végén már jelezte, hogy országa képes fokozatosan előtörleszteni az IMF-hiteleket, mivel normalizálódott megítélése a nemzetközi pénzpiacokon, így képes önmagát piaci forrásokból finanszírozni.

Portugália nagyon jelentős likvid tartalékokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy nyugodtan nézzen szembe az esetleges pénzpiaci viharokkal.

Az ír út

Portugália arra készül tehát, hogy Írország nyomdokain haladjon. A dublini kormány tavaly november végén jelentette be, hogy szándékában áll előtörleszteni a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 22,5 milliárd euró egy részét, 9 milliárd eurót.

Az euróövezeti tagországok közül elsőként Írország 2013 decemberében "tiszta kiszállással", vagyis áthidaló, biztonsági hitel kérése nélkül lépett ki a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag védelme alól. Írországhoz hasonlóan Portugália sem kérte elővigyázatossági hitelvonal megnyitását a program tavaly májusi lezárásakor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG