4p
A tavaly év végi 75,3 százalékról 77,2 százalékra ugrott március végén.

Az első negyedévben 754 milliárd forinttal nőtt az államadósság a tavalyi utolsó negyedévben elért 518 milliárd forintos csökkenés után, így a GDP arányában a tavaly év végi 75,3 százalékról március végére 77,2 százalékra emelkedett. Az államháztartás azonban az első negyedévben 18 milliárd forintos, a negyedéves GDP 0,2 százalékának megfelelő többlettel zárt a finanszírozási oldalról tekintve így követelései 1309, míg kötelezettségei 1291 milliárd forinttal nőttek - derül ki a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a nemzetgazdaság pénzügyi számláiról kiadott jelentéséből.

Az első negyedévben jelentős, nettó 808 milliárd forint összegű értékpapír - kincstárjegyek és államkötvény - kibocsátás történt, amelyet döntő részben a pénzügyi vállalatok és a háztartások jegyeztek le. Összehasonlításul a tavalyi negyedik negyedévben 477 milliárd forint nettó állampapír törlesztés valósult meg, míg a tavalyi első negyedévben 339 milliárd forint volt a nettó kibocsátás. 

Az MNB adataiból kiderül, hogy az államháztartásnak a pénzügyi szektorral szemben 1076 milliárd forint friss kötelezettsége keletkezett az első negyedévben, ám 1378 milliárdot el is helyeztek a pénzintézetekben. A háztartások követélései 450 milliárddal nőttek az államháztartással szemben az értékpapírvásárlások nyomán. 

Kevesebbel lógunk a külföldieknek

A külföldiektől ezzel párhuzamosan nagy összegű államkötvény-visszaváltás történt így csökkent az állomány. A korábbi negyedévektől eltérően ugyanakkor jelentősebb hosszú lejáratú külföldi hitelfelvétel történt, míg a rövid lejáratú hitelek esetében hasonló nagyságrendű törlesztés valósult meg - tette hozzá a jelentés. A külfölddel szemben 466 milliárd forinttal csökkent az államháztartás kötelezettsége. 

Elmenekültek innen?

A tranzakciók eredőjeként a külföldiek azonban 207 milliárd forintot beforgattak a vállalati szektorba, alapvetően a pénzügyi vállalatokba (193 milliárd forint) így az első negyedévben 269 milliárd forint finanszírozást vontak ki az országból, ami negyedéves GDP 3,5 százaléka. Az első negyedévben mind a pénzügyi eszközök, mind a kötelezettségek között (a pénzügyi vállalatokban kimutatott részesedéseken) megjelent egy kiugró - 2733 milliárd forint - értékű tranzakció, mely tétel egy nagyvállalat megszűnéséhez köthető. A március végéig tartó egy év alatt összesen 2805 forinttal, a GDP 8,3 százalékával csökkentek a külföldiek követelései, azaz ennyivel finanszírozta a nemzetgazdaság a külföldet - közölte az MNB. 

A nem pénzügyi vállalatoknak az előző három negyedévvel ellentétben nettó finanszírozási igényük támadt, ami 258 milliárd forint, a negyedéves GDP 3,4 százalékával egyenértékű volt. A március végéig tartó egy év alatt viszont a GDP 3,9 százalékát (1306 milliárd forint) nettó megtakarítást halmoztak fel. A pénzügyi eszközök közül legnagyobb mértékben 290 milliárd forinttal a pénzügyi vállalatokkal szemben fennálló követelések csökkentek tranzakcióból adódóan, döntően a banki betétállomány mérséklődése miatt. Növekedett ugyanakkor a szektor központi kormányzattal szemben kimutatott követelése, a nettó állampapír vásárlással és az uniós támogatásokkal összefüggésben. A külfölddel kapcsolatos követelések 95 milliárdos mérséklődését a nyújtott hitelek csökkenése és a tulajdonosi részesedések növekedése határozta meg közölte az MNB.



2016 első negyedévében a GDP 5,8 százaléka (445 milliárd forint) volt a háztartások nettó finanszírozási képessége, az a első negyedévvel zárult egy évben pedig a GDP 6,1 százaléka (2065 milliárd forint). Folytatódott a háztartások hiteltartozásának csökkenése, az ingatlan és a fogyasztási hitelek esetében is nettó törlesztés volt jellemző - közölte jelentésében a jegybank. 

Állampapírt vettek a magyarok

A háztartások az első negyedévben legnagyobb mértékben, 450 milliárd forinttal az állampapír megtakarításaikat növelték. Egy év alatt 1058 milliárd forintot fektettek állampapírba. Ezzel egyidejűleg több pénzügyi eszközben is csökkentették befektetéseiket. Jelentősen 172 milliárddal visszaesett a háztartások készpénz- és betétállománya, nettó eladás volt jellemző a hitelintézeti és külföldi kibocsátású kötvényekből, a tőzsdei részvényekből és a befektetési jegyekből is. esetében is. A negyedévben 53 milliárd forinttal bővült a biztosítástechnikai tartalékok állománya és jelentősen - 92 milliárddal emelkedett a háztartások egyéb tulajdonosi részesedésének állománya is, amiben szerepet játszott, hogy a korlátolt felelősségű társaságok egy része 2016 első negyedévében hajtotta végre a kötelező alaptőkeemelést - jegyezte meg az MNB.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG