3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hosszú előkészítés után megindult a Moszul városának felszabadítását célzó hadművelet. A harc az iraki hadseregre hárul, de hozzájuk nagy erőkkel csatlakozik az immáron önálló kurd hadsereg, és az egész akciót amerikaiak irányítják. Innen már nem marad esélye az Iszlám Államnak, két év után kiszorul Irakból.
A fegyelmezett és elszánt kurd haderő. Forrás: flickr.com

Ostrom indul

Hosszas tervezés és felkészülés után vasárnap reggel röplapokat szórtak a városra, hogy a civil lakosság fel tudjon készülni, este már meg is indult a támadás. A tulajdonképpeni várost még nem érték el, de a környékén óriási területeket foglaltak el. Összesen 30 ezer főből áll a támadó erő, és számítások szerint 4-8 ezer védő van a városban. A Pentagon szerint az első napra kitűzött célokat teljesítették, sőt valamivel nagyobb területet is elfoglaltak.

A koalíció parancsnoka, Stephen Townsend altábornagy elmondta, hogy a harc hetekig, vagy akár tovább is eltarthat. A Pentagon ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az amerikai katonák nem vesznek részt a közvetlen harcokban. Az iraki kurd haderő, a pesmerga 4000 harcossal képviselteti magát, és a Moszultól keletre fekvő falvakat tisztította meg a dzsihádistáktól, miközben az iraki hadsereg dél felől nyomult előre. Barzani, a kurd régió elnöke a Reuters szerint azt nyilatkozta, hogy ez az első alkalom, amikor a két haderő együtt harcol, és már az első nap 200 négyzetkilométernyi területet elfoglaltak.

Szektaharc és exodus veszélye

A tervek szerint a városba csak az iraki hadsereg és rendőrség volt behatolni, a velük harcoló síita milíciák nem, nehogy a két vallási irányzat hívei között feszültség, esetleg provokáció alakuljon ki, mivel Moszult túlnyomórészt síita arabok lakják. Szaddam idején a szunniták uralkodtak a síitákon, Szaddam megdöntése után megfordult a helyzet, és minden amerikai és nemzetközi erőfeszítés ellenére a síita kormány elnyomta a szunnita lakosságot, így azok könnyen bedőltek az Iszlám Állam ígéreteinek, bár aztán hamar kiábrándultak.

A két vallási irányzat konfrontációja mellett attól is félnek a hadművelet tervezői és irányítói, hogy a harcok során a polgári lakosság menekülni kezd majd a dzsihádista védők elől, akik élő pajzsként használnák őket, és ez akadályozhatja majd a hadműveleteke, nem is beszélve a sok menekült ellátásának nehézségeiről. A röplapok arra buzdították a lakosságot, hogy maradjanak otthon, és ott várják be a felszabadító erőket.

Mi lesz utána?

A felszabadítás utáni békefenntartásra nincsenek igazán komoly, kidolgozott tervek. Moszul városának közigazgatását megszervezték, ezek szerint Ninive tartomány kormányzója, melynek fővárosa Moszul, visszatérne és átvenné az irányítást, de mellette lenne a bagdadi kormány és a kurdok egy-egy képviselője, hogy figyelembe tudják venni mindhárom csoport érdekeit. A várost kerületekre osztanák, és minden kerületet alpolgármester irányítana. Ezzel úgy gondolják, könnyebb lenne az adott városrészek etnikai viszonyaihoz alkalmazkodóbb városirányítást létrehozni.

A város és környéke nemzetiségileg meglehetősen tarka képet mutat. A túlnyomó többség ugyan szunnita arab, de elszórtan élnek ott kurdok is, nem is beszélve más, kisebb nemzetiségekről, mint türkmének, keresztények és jazidiak, mindehhez jött a 2003 utáni iraki kormány síita dominanciája. A legcélszerűbb valószínűleg az egész ország felosztása lenne kurd, szunnita és síita arab területekre, a vegyes lakosságú helyeken soproni módon népszavazással meghúzva a határt. A kurdok valószínűleg nagyra nőtt erejüknél fogva maguk fogják területüket kikerekíteni, és függetlenségüket biztosítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG