3p
Egyre többen kötnek házasságot és a halálozások száma is visszaesett az idei első két hónapban. A természetes fogyás lelassult.

2016 első két hónapjában 14 843 gyermek született, 0,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral pénteken. A 21 588 halálozás 18 százalékos visszaesést jelentett 2015. január–februárhoz képest. A természetes fogyás 6 745 fő volt, 4 821-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Ezt is csak az időnek köszönhetjük

2016 első két hónapjában 14 843 gyermek jött világra, ami mindössze 70-nel, fél százalékkal múlta felül a 2015. január–februári értéket. A kismértékű emelkedés annak köszönhető, hogy 2016 szökőév, így egy nappal hosszabb időszak eseményeit kell figyelembe venni.

Ha a szökőnaphatástól megtisztítjuk az adatokat, mindjárt nem kapunk olyan szép eredményt: a születésszám 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: KSH

Kiugróan jó negyedév

Az elhunytak száma 21 588 fő volt, ami az előző évi kiugróan magas bázishoz képest 18 százalékkal esett vissza, számszerűen 4 751-gyel mérséklődött. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának csökkenése jelentősebb mértékű, 19 százalék volt. Ezen belül januárban 12, februárban pedig 27 százalékkal kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban.

A születések számszerű emelkedése és a halálozások visszaesése következtében a természetes fogyás a 2015. január–februári 11 566-tal szemben 2016 első két hónapjában 6 745 főre mérséklődött.

Többen találtak egymásra

A házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó nagymértékű emelkedése az év során folytatódott. A 2016 első két hónapjában anyakönyvezett 3 430 frigy 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának növekedése ebben az időszakban kisebb mértékű, 20 százalék volt. Januárban 12, februárban kiugróan, 26 százalékkal több házasságot regisztráltak, mint az előző év azonos hónapjaiban.

A népmozgalom főbb adatai, 2016. január–február

Népmozgalmi esemény

Száma

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Ezer lakosra

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Élveszületés

14 843

0,5

9,2

0,6

Halálozás

21 588

18,0

13,4

18,9

Csecsemőhalálozás

59

14,5

4,0

14,9

Házasságkötés

3 430

22,4

2,1

21,0

Természetes fogyás

6 745

41,7

4,2

42,3

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 3,1 ezrelékponttal volt alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 3,1 ezrelékponttal 4,2 ezrelékre csökkent. Az év első két hónapjában ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos mérséklődést jelentett az előző év január–februárjához képest. A házasságkötési arányszám 2,1 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG