1p
Az áprilisban mért kisebb visszaeséstől eltekintve tavaly október óta emelkedik a magyar fogyasztói bizalmi index, és ennek egyik fontos tényezője a közműdíjak csökkentése, állítjál londoni pénzügyi elemzők.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó közgazdászai befektetőknek összeállított elemzésükben a továbbra is gyenge magyar munkaerő-piaci helyzetet és az ingatlanárak csökkenését nevezték a fogyasztást terhelő két fő kockázatnak.

A németek még bezavarhatnak

A ház szerint ugyanakkor a folytatódó közműdíj-csökkentések eredményeként 2014-re várhatóan megáll a fogyasztási kiadások visszaesése, hacsak a német gazdaság esetleges recessziója miatt nem éri jelentős "munkanélküliségi sokk" a magyar gazdaságot.

A Bank of America-Merrill Lynch szakértői szerint a magyar gazdaságban a fogyasztói bizalmi index a kiskereskedelmi szektor teljesítményének legpontosabb indikátora; esetenként 2-6 hónappal jelzi előre az értékesítési fordulópontokat. Mivel a magyar gazdaság továbbra is recesszióban van, és az üzleti bizalmi mutatók stagnálnak, a cég londoni elemzői szerint "rejtélyesnek tűnik" a fogyasztói bizalomban mért fordulat.

A ház szerint azonban a magyar háztartások hangulatának javulásában fontos szerepe van közműdíjak csökkentésének, különös tekintettel arra, hogy az árcsökkentéseket - jóllehet csak januártól léptek életbe - már tavaly ősz végén bejelentették.

Jobban állnak a háztartások

A szakértők felidézték, hogy a kormányzati tervekben felmerült akár 30 százalékig terjedő közműdíj-csökkentés lehetősége is. Úgy vélik, várhatóan erőteljes további hatást gyakorolna a fogyasztói hangulatra és a vásárlóerőre egy ekkora mértékű árcsökkentés olyan szolgáltatási javak esetében, amelyek iránt rugalmatlan, vagyis az árváltozásokra kevéssé reagáló a háztartási szektor kereslete.

A cég szakelemzői szerint a magyarországi magánszektor alapszintű pénzügyi mérleghelyzetében több szempontból is érzékelhető javulás ment végbe, a háztartások adósságállománya 2012 végéig a hazai össztermék (GDP) 31,5 százalékára csökkent az egy évvel korábbi 38,4 százalékról, GDP-arányos nettó pénzügyi vagyonuk pedig elérte az 57,3 százalékot, ami a legmagasabb ráta az utóbbi tíz évben.

A BofA Merrill Lynch Global Research elemzői hagyományosan a legderűlátóbbak között vannak a City elemzői közösségén belül a magyar gazdaság kilátásait illetően; a magyar gazdaság teljesítményére adott előrejelzésüket nemrégiben még javították is.

Minap ismertetett, felülvizsgált prognózisukban közölték: az általuk eddig várt 0,3 százalékos idei egész évi GDP-visszaesés helyett most már 0,4 százalékos növekedéssel számolnak 2013-ban Magyarországon.

Az MNB programja is segíthet

A ház szakértői szerint a felülvizsgálatot a magyar háztartások fogyasztási kilátásainak javulása, a gépjárműexport várható felfutása és "kisebb mértékben" a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedésösztönző intézkedéscsomag indokolta.

A cég londoni elemzői közölték: az MNB-kezdeményezés nyomán még nagyobb biztonsággal tartják fenn azt az előrejelzésüket, hogy a magyar gazdaság 2014-ben már 2,6 százalékkal növekedhet, a gyenge európai gazdasági környezet ellenére is.

Optimistábbak a többiektől

A Bank of America-Merrill Lynch javított magyarországi prognózisában szereplő idei növekedési előrejelzés azonban egyelőre jelentősen eltér a szélesebb londoni elemzői konszenzustól, amely az euróövezet gyengülő kilátásai miatt csaknem egyöntetűen stagnálást, illetve több nagy citybeli ház esetében 2013-ra is még visszaesést valószínűsít a magyar gazdaságban.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a minap közölték, hogy az eddigi prognózisukban szereplő 0,2 százalékról 0,6 százalékra rontották az euróövezeti gazdaság idei egész évi átlagos visszaesésére vonatkozó becslésüket.

Ennek nyomán a cég elemzői a magyar gazdaságban az eddig általuk várt 0,5 százalékos GDP-mínusz helyett most már 0,7 százalékos visszaeséssel számolnak 2013 egészében.

Londoni elemzők: a rezsicsökkentés fontos tényezője a fogyasztói hangulat javulásának

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2013. május 8., szerda (MTI) - Az áprilisban mért kisebb visszaeséstől eltekintve tavaly október óta emelkedik a magyar fogyasztói bizalmi index, és ennek egyik fontos tényezője a közműdíjak csökkentése - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.


A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó közgazdászai befektetőknek összeállított elemzésükben a továbbra is gyenge magyar munkaerőpiaci helyzetet és az ingatlanárak csökkenését nevezték a fogyasztást terhelő két fő kockázatnak.

A ház szerint ugyanakkor a folytatódó közműdíj-csökkentések eredményeként 2014-re várhatóan megáll a fogyasztási kiadások visszaesése, hacsak a német gazdaság esetleges recessziója miatt nem éri jelentős "munkanélküliségi sokk" a magyar gazdaságot.

A Bank of America-Merrill Lynch szakértői szerint a magyar gazdaságban a fogyasztói bizalmi index a kiskereskedelmi szektor teljesítményének legpontosabb indikátora; esetenként 2-6 hónappal jelzi előre az értékesítési fordulópontokat. Mivel a magyar gazdaság továbbra is recesszióban van, és az üzleti bizalmi mutatók stagnálnak, a cég londoni elemzői szerint "rejtélyesnek tűnik" a fogyasztói bizalomban mért fordulat.

A ház szerint azonban a magyar háztartások hangulatának javulásában fontos szerepe van közműdíjak csökkentésének, különös tekintettel arra, hogy az árcsökkentéseket - jóllehet csak januártól léptek életbe - már tavaly ősz végén bejelentették.

A szakértők felidézték, hogy a kormányzati tervekben felmerült akár 30 százalékig terjedő közműdíj-csökkentés lehetősége is.
Úgy vélik, várhatóan erőteljes további hatást gyakorolna a fogyasztói hangulatra és a vásárlóerőre egy ekkora mértékű árcsökkentés olyan szolgáltatási javak esetében, amelyek iránt rugalmatlan, vagyis az árváltozásokra kevéssé reagáló a háztartási szektor kereslete.

A cég szakelemzői szerint a magyarországi magánszektor alapszintű pénzügyi mérleghelyzetében több szempontból is érzékelhető javulás ment végbe, a háztartások adósságállománya 2012 végéig a hazai össztermék (GDP) 31,5 százalékára csökkent az egy évvel korábbi 38,4 százalékról, GDP-arányos nettó pénzügyi vagyonuk pedig elérte az 57,3 százalékot, ami a legmagasabb ráta az utóbbi tíz évben.

A BofA Merrill Lynch Global Research elemzői hagyományosan a legderűlátóbbak között vannak a City elemzői közösségén belül a magyar gazdaság kilátásait illetően; a magyar gazdaság teljesítményére adott előrejelzésüket nemrégiben még javították is.

Minap ismertetett, felülvizsgált prognózisukban közölték: az általuk eddig várt 0,3 százalékos idei egész évi GDP-visszaesés helyett most már 0,4 százalékos növekedéssel számolnak 2013-ban Magyarországon.

A ház szakértői szerint a felülvizsgálatot a magyar háztartások fogyasztási kilátásainak javulása, a gépjárműexport várható felfutása és "kisebb mértékben" a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedésösztönző intézkedéscsomag indokolta.

A cég londoni elemzői közölték: az MNB-kezdeményezés nyomán még nagyobb biztonsággal tartják fenn azt az előrejelzésüket, hogy a magyar gazdaság 2014-ben már 2,6 százalékkal növekedhet, a gyenge európai gazdasági környezet ellenére is.

A Bank of America-Merrill Lynch javított magyarországi prognózisában szereplő idei növekedési előrejelzés azonban egyelőre jelentősen eltér a szélesebb londoni elemzői konszenzustól, amely az euróövezet gyengülő kilátásai miatt csaknem egyöntetűen stagnálást, illetve több nagy citybeli ház esetében 2013-ra is még visszaesést valószínűsít a magyar gazdaságban.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a minap közölték, hogy az eddigi prognózisukban szereplő 0,2 százalékról 0,6 százalékra rontották az euróövezeti gazdaság idei egész évi átlagos visszaesésére vonatkozó becslésüket.

Ennek nyomán a cég elemzői a magyar gazdaságban az eddig általuk várt 0,5 százalékos GDP-mínusz helyett most már 0,7 százalékos visszaeséssel számolnak 2013 egészében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
Makro / Külgazdaság Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. június 8. 05:44
Drágák az energiahordozók, elszáll a műtrágya ára, hónapok óta emelkedik a globális élelmiszerár-index – az aggasztó kilátások ellenére mégis kellemes meglepetésben volt részünk június elején a magyarországi hipermarketekben. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban a családok számára kifejezetten kedvezően alakultak az élelmiszerárak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG