2p
Az ideinél valamivel gyorsabb növekedésre számítanak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagjai.

A következő években egy valamivel gyorsabb ütemű globális gazdasági növekedésre számít az OECD, az idei 2,9 százalékos bővülést jövőre 3,3, 2018-ra pedig egy 3,6 százalékos növekedés követheti majd. A növekedést elsősorban az aktívabb fiskális intézkedések segíthetik, a beruházások mértéke és a külkereskedelem ugyanis továbbra is gyenge, a politikai bizonytalanság és a pénzügyi kockázatok viszont magasak. Az alacsony jegybanki kamatok azonban további teret engednek az élénkítésre.

Az euróövezet várakozásait 0,2 százalékponttal 1,7 százalékra javította a szervezet, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal emelte. Németország és Franciaország ugyanakkor valamivel kisebb mértékben növekszik majd, a legnagyobb visszaesést, 3,4 százalékos zsugorodást azonban Brazíliától várják. A Brexit hatásait sem lehet figyelmen kívül hagyni, Nagy-Britannia az idei 2 százalék után jövőre már csak 1,2 százalékkal növekedhet majd. Az amerikai gazdaság idén 1,5 százalékkal bővülhet, ez jövőre 2,3 százalékra, 2018-ban pedig 3 százalékra pöröghet fel.

Tényleg Trump a legnagyobb mumus?

Miközben itthon még a munka-alapú gazdasági modell bukása és a versenyképesség zuhanása a téma, Németországban, Kínában és Ausztráliában már élénken elemzik Trump várható kereskedelempolitikai lépéseit. Trump egyik fő-ideológusa múlt szombaton 18 százalékos áfát javasolt minden termékre és szolgáltatásra, amely belép az USA-ba. Káncz Csaba jegyzete. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG