3p
Az FPÖ jelöltje toronymagasan vitte az osztrák elnökválasztás első fordulóját, igaz, az abszolút többség nem lett meg, így egy hónap múlva jön a második menet. A választók szerint Norbert Hofer megérti az emberek problémáját, kompetens és helyes értékrendet képvisel.

Norbert Hofer szabadságpárti államfőjelölt mintegy 37 százalékkal az első helyre került, a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen 19,4 százalékkal a második, míg a függetlenként induló Irmgard Griss 18,5 a harmadik helyen áll a vasárnap tartott osztrák elnökválasztáson az ARGE közvélemény-kutató intézet délután ismertetett előzetes becslés szerint.

A Sora közvélemény-kutató által, a szavazatok több mint hetven százalékos feldolgozottsága alapján közölt adatok szerint ugyancsak Hofer áll az első helyen 35,3 százalékkal. A második helyet a Zöldek támogatásával induló Van der Bellen szerezte meg 21,3 százalékkal, míg a harmadikat a független Griss 18,9 százalékos eredménnyel. A két intézet által eddig bemutatott adatok szerint a kormánykoalíciós pártok jelöltjei, a szociáldemokrata Rudolf Hundstorfer és a néppárti Andreas Khol eredménye között alig van eltérés, nagyjából 11 százalékon állnak. Az előzetes számok szerint Richard Lugner építési vállalkozó 2,3 százalékos eredményt ért el.

Van benne spiritusz

Mivel az előrejelzések szerint az első fordulóban senki nem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét, azaz az összes leadott szavazat több mint felét, négy hét múlva második fordulót tartanak, amelyen már csak az első fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet majd voksolni.

Norbert Hoferre leginkább fiatal kora és dinamikus politizálása miatt szavaztak, míg a többi jelöltet túl korosnak ítélték - derült ki a Public Opinion Strategies közvélemény-kutató által a választás előtti három napon készített felmérésből. A megkérdezettek második érvként azt nevezték meg, hogy Hofer szimpatikus személyisége valamint az általa képviselt menekültpolitika miatt voksolnak rá. A Van der Bellenre leadott szavazatokat a jelölt által képviselt politikai állásfoglalással és értékekkel indokolták.

Irmgard Grissre leginkább azért szavaztak mert függetlenként és párttámogatás nélkül indult a választáson, a válaszadók 23 százaléka pedig amiatt voksolt rá, mert ő volt az egyetlen női jelölt. Rudolf Hundstorferre pártjának törzsszavazói voksoltak, míg a néppárti Kholt a tapasztalata és a kompetenciája miatt választották.

A Sora közvélemény-kutató által végzett felmérés szerint a szabadságpárti jelöltre szavazók mintegy 70 százaléka úgy véli, hogy Hofer megérti az emberek problémáját, hatvan százalék úgy látja, hogy kompetens és helyes értékeket képvisel. Ötven százalék szerint fontos szempont volt a választásban, hogy Hofer a szabadságpárt jelöltje, és harminc százalék vélte úgy, hogy az osztrák politikai életben előforduló konfliktusokban Hofer tudná a leghatékonyabban közvetíteni. A választók ötöde a szavazás előtti utolsó napokban döntötte el, hogy kire adja voksát. A levélben leadott szavazatokat hétfőn számolják össze, így végleges eredmény csak aznap estére várható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG